Péntek, 2020. augusztus 14.
MARCELL napja
Menü

Köztér

Szerda, 2013. augusztus 7. | Lokodi Imre

Sok fekete bogyó


(Völgyriport)

Valaki beszól telefonon: hol vagyunk, mert ömlik a nép Vásárhelyről. Itt vagyunk a völgy torkában, mondom, s akkor harapnék szót, nagyzolási kedvet. Megalomán lennék, ha Völgyet emlegetek? Mert ugye, az ember szája rááll völgyezni egy sort, kivált, ha járt már Kapolcson, a Káli medencében. Tartják, hogy a Művészetek Völgye remek tanfolyam, na jó, legyen gyorstalpalló, annak, aki belecsapna mércés fesztiválszervezésbe. De honnan annyi pénz, annyi pénz nincs is, maradjunk ennyiben, mert jobb, ha a kását nem kóstolgatjuk.   

Ha kell valakinek mesélni arról, hogy fest a havas ilyentájt, részemről Bodor Ádám ajánlott szerző. Persze, nem valahol Verhovinán járunk, hanem abban a völgykatlanban, ahol pálosok építettek masszív kőkolostort maguknak, hogy ma találgassuk, mikor történhetett. Minden bizonnyal innen a múlt század elején még Nyárádremete (megint csak jámbor szerzetes jelenlétét sejtető) nagyközség egyik utcájaként számon tartott, ám egy évszázad alatt magát természeti adottságaiból jól felépítő, ma már minden turisztikai nyilvántartásban szereplő Vármező neve.

Hogy errefelé járva kinek, hány embernek jut eszébe Bodor Ádám, nem tudom, arról csak sejtéseim vannak, annyi bizonyos, Bodor itt is megírhatta volna bő életművét: favágók, rönkölők, áfonyaszedők, pisztrángtenyésztők, vadőrök, szénégetők járják a havas ösvényeit. Elmennek valamelyik gerincig, onnan fordulnak vissza, azt is mondhatnánk, onnan már nincs tovább. Forrásvidék, Kiság, Nagyág, mármint a Nyárád két ága, van hágó és van szikla, szajván Iszujkán, sőt ismerek egy erre tanyázó, Galaguj névre hallgató pásztort, aki soha nem árulná el, honnan a különleges neve, miféle érzékekkel bír a keresztapa. Ahogy elnézem, lehetne a neve mindközönségesen Yeti is, de ő valamiért inkább Galaguj. 

Jövet a Kalondáról, Korond felé gurulva akárki láthatja (ajánlott: mindenki legyen óvatos) az áfonyások ott vannak az útszélen, néhol sűrűn és felezővonalon, majdnemhogy belógatják a vödröket az autók ablakán, tehát az áru nagyon is,sürgősen eladó, az alku lehetősége garantált, eleve úgy érdemes kezdeni. Ha nincs kéznél civilizált világból hozott csomagolóanyag, adják a vödröt is, ötven lejbe az is belefér, áfonyával tele ötliteres vödröcskével az ölünkben sietősen nyomunk gázpedált, el onnan, mert jön a másik áfonyás, aztán a harmadik. Ha nem húztunk el, egyszerre három napcserzette arc könyököl be az ablakon, látnunk kell, a fogszuvasodás a havason is népbetegség, az alkoholizálás nemre való tekintet nélkül általános, a tüdőt moldáv csempészdohány rohasztja meg. Mondják felváltva, gyalog jöttek a Bucsinról, máma még a gyermek egy falatot nem evett, ők is csak kis pálinkával öblögettek, na, az ötliteres vödröcske vihető negyvenért, fogadkoznak, nincs több alku, ha ennél alább engedik,akkor folyjon ki a szemük…

Mondjuk, Vármezőbe megyünk, áfonyafesztiválra, hogy a kalondai áfonyások leröhögjék rajtunk heti adagjukat. Sípol a mellük, a torkuk vagy mi, krákognak,mint boksákon a szénégetők. Mi el a fekete bogyóktól telt vödrök emlékével. Ajánlom vénával megáldott kollégának, ide jöjjön szocióriportozni. Itt naponta érik történetté a sok fekete bogyó.    

Nem baj, a sajtó áfonyafesztiválról írt reménykeltő előzetest, hogy már ez a tízediklenne, kész jubileum. Csakugyan, havasalján mibe is lehetne kapaszkodni, ha fesztiválozhatnék a nép. A nép márpedig fesztiválért kiált, ki a francot érdekel negyven Celsiusban, hogy Ponta miniszterelnök Basescuval felesel, Gyergyóban nagy lesz a krumplidömping, és újabban ponyvás kamionokra rakják a méterfát. Ja, tonnás hegyibeszéd. Hanem egy kis sajátost kivinni, azt kell havasi lyukból, vagy mi.

Ha valaki álomautót bal felől vezet, az nyilvánvalóan brit lehet, nézi a szállásadó házakat, derék szigetországi emberünk be is mutatja, mi lenne az áfonyafesztivál lényege: jöjjön a valutában számoló turista, van komfort ötcsillagig el, sőt a csillagos ég is kiadó, ha nem a jurtafalu, ha nem a szálló-gerendaház, esetleg nem egy szocreálosított sült parasztház lett kinézve szállásnak.

A jurtafaluban szolnokiak csapatostul nosztalgiázzák Ázsiát, aláfestésként a Kárpátia muzsikája, lélekben együtt a magyar, nincs baj, ki tudja, a következő lépés mit ígér, nagy rejtelem a völgy. Jön szembe velünk egy kis ember, vállán masszív rönkkapdosó csákány, ami közönségesen capinaként vonult be az erdészeti ismeretek és a történelem halhatatlan tárházába, különösen azután, hogy ilyenből a görgényvölgyiek sokat mutogattak a hallgatag Bolyaiaknak kilencven tavaszán. Nem tudni, a férfi viszi a csákányt, vagy fordítva áll, mindegy, haladnak, nagy béke van.

Aztán a Vándor fogadó. A színpad áll, hangol valami vékony dongájú legény, a pázsit letaposva, volt itt aznapelőtt este kiadós muri, kezdődne megint, ha.

Először is a szervezőknél szaladunk egy tiszteletkört, a buli szervezője a Vándor fogadó, fő támogatója a Maros Megyei Tanács és Nyárádremete önkormányzata. Előbbi fesztiváloknak még partnere volt a Maros Megyei Erdészeti Hivatal… Nem tudom, mi van.

Szép az összefogás, még szebb lenne, ha lenne kiterítve, halmozva, akárhogy lenne sok-sok áfonya. Sok-sok áfonya nincs, sőt egy szem sincs, mert amit betermel a „szociónép”, azt felvásárolja az erdészeti hivatal. Kádár Levente, a fesztivál mindenese mutatja a felhozatalt, látjuk a gyümölcsöt minden eladható formájában: lekvár, szörp, tea, ó, és a felejthetetlen áfonyapálinka, hozzá egy adag híg palacsinta, slussz.

Jól mondtuk, Kádárék abba kapaszkodnak, ami van, nem mellékesen a Vármező fölötti havasokban termő kokojzába, az biztos, nem egy hulló alma, közönséges gyümölcs. Az áfonya fedőnév, ha úgy tetszik, csali, Leventéék elsősorban a turizmusra utaznak, érdemes megnézni, bal oldalon vezető brit embert mi marasztalna, ha már megnézte a fejőasszonyt, és – mint mondta – a Görgényi havasokban eljátszott Gligor bá tilinkóján, elvégre zeneakadémiás ő a londoni királyin.

Kádárék nemsokára léggömböket fognak eregetni, egyszer könnyű pillanatában cikkíró is kosárba kérezkedett, hogy menne felhőket kóstolni, s mert néhány jó méterrel közelebb lévén, imádkozni kezdett az ő Istenéhez, ha még egyszer földre szállhatna…Csakugyan van ötlet erretájt, elsősorban a havasból kell kiindulni, így jó, darabosan, vaskosan, akár valamivel lájtosabban, csak sok importfűszert ne belé. Hál istennek, úgy általában nem látok erretájt homlokzatokra wassalt sorokat, merthogy vízből, kőből sok vagyon, nem műfenyőznek, mert minek itt műfenyőzni, de tényleg, a jó pisztrángok nem hagynak. Horgászember lévén ellenállni nem lehet, bár itt a szenvedély lényege, a sportszerűség kizárt: biztosan horgot fal a hal, majd halat az ehetnék.

Ha a tó partján ülve átgondolom az alapvető dolgokat, akkor Vármező stimmel, az olvasónak fel is mondom a magamét.

Tehát. A vidéki térségekben alapvetően kis intenzitású, diffúz, de sokszínű vonzerőire épül a vidéki turizmus legáltalánosabb formája. A mifelénk ismert falusi turizmus fogalom nem határoz meg egyértelműen turizmus terméktípust, inkább komplexitása, további termékeket átkaroló jellege tekinthető alapvető jellemzőnek. A szállásadáson túl kulturális kínálatot (helyi hagyományok, ünnepek, rendezvények, folklór); gasztronómiát (saját ételeivel, pálinkával, szörppel stb. kínálja vendégeit, ezzel már kapcsolatba lép az agroturizmussal); természetjárást (a természetvédelmi területek felkeresésével); gyógyturizmust (közeli gyógyfürdő, vagy speciális helyi klíma kihasználásával); lovas turizmust (helyi lovasudvart bevonva a kínálatba); gyermektáborozást jelenthet. A kínálati elemeken alapuló meghatározást tovább pontosítja a fogalom definíciója: a városon kívüli, helyi és regionális vonzóerőkkel rendelkező, gondozott falusi, vidéki környezetben, a bel- és külföldi vendégek szabadidő- eltöltési szükségleteinek széles körű, kereskedelmi alapokon történő kielégítése és az ezt szervező helyi intézmények és szolgáltatók együttműködése.

Vármező nagyjából potenciális lehetőség, úton van.

Mindjárt áll a bál, legalábbis kezdik. Előbb a havas népe jelentkezik be, nézik, mivé lett a kék gyümölcs. Ők szedték, ők nézik, lehet, el is felejtették, milyen az áfonya íze. Táncot nyitnak, járják a csendest. Megegyezünk a brit zeneakadémiással, holnap találkozunk, felmegyünk tengerszint felett kilencszáz méterre, megnézzük a pálosok köveit. Szégyellem magam, ebben a kis internacionalizmusban alig tudom eldadogni neki, hogy a rend magyar alapítás, tessék vele úgy bánni, ször.

És akkor jön villanypostán a kétségbeesett kérdés Budapestről, igényes ember jönne hallgatni öblös szarvasbőgést, mert mindjárt nyakunkon a bőgés. Úgy gondolja, hogy hajnali órában ágyból papucsba lépve elmenne a kertig…