Hétfő, 2020. július 6.
CSABA napja
Menü

Köztér

Szerda, 2015. szeptember 30. | Szerk.

Szemétügy: egymással szemétkednek


Claudiu Maior közel egy hete dühöng azon, hogy Soós Zoltán RMDSZ-es önkormányzati képviselő megfutamodott a legutóbbi tanácsülésen, és így elmaradt a Salubriserv szerződésének a meghosszabbítása. A civilben múzeumigazgatóként tevékenykedő Soós a környezetvédelmi őrségre hárítja a felelősséget.
 
 
Maior: Soós szemétkedett
 
Az Agepresnek nyilatkozó román alpolgármester azt állítja, azért nem lehet felszámolni Marosvásárhelyen azt a szeméttelepet, amelyet az Európai Unióval szembeni vállalások értelmében jó ideje be kellett zárni, mert a PSD és az RMDSZ önkormányzati képviselői elgáncsolják a kezdeményezést. Maiort egyébként azért ennyire érzékeny szemétügyben, mert ő terjesztette be azt a határozattervezetet, amely szerint a helyi tanács meghosszabbítaná a szerződést a Salubriserv szolgáltatóval, valamint egymillió lejt különítene el a hulladék Székelyudvarhelyre való szállításának többletköltségeire. 
 
A múlt heti helyi tanácsülésen azonban négy szociáldemokrata tanácsos és Soós Zoltán RMDSZ-es képviselő tartózkodott a szavazáson, így a határozattervezetről való döntést elhalasztották. Pedig az RMDSZ-frakció a tanácsülés előtt arról döntött, hogy egyöntetűen támogatják Maior tervezetét.
„Az Országos Környezetvédelmi Őrség által felállított kötelességeinknek, miszerint fel kell számolni az illegális szeméttárolót, nem tudunk eleget tenni, míg nincs jóváhagyva pénz a szemét tárolására és elszállítására. Úgy tűnik egyes tanácstagokat nem érdekel a dolog, pontosabban a szociáldemokratákat és két RMDSZ-es kollégát. Utóbbiak egyike Soós Zoltán is, aki jelenleg az előválasztásokon kampányol. Ő azt mondja hogy szereti a várost, mégis úgy szavaz, hogy a szemét a lakosoknál maradjon” – háborgott a íhrügynökségnek Claudiu Maior.
 
Soós: a hatóság szemétkedett
 
Soós Zoltán sajtóközleményben reagált Maior vádaskodására. „A legutóbbi tanácsülésen azért szavaztam nemmel a szemét elhordásával kapcsolatos határozattervezetre, mert nem értek egyet azzal, hogy újabb 1 millió lejt fizessünk annak a szemétnek az elszállításáért, amit már korábban kifizettünk” – áll a Soós Zoltán által aláírt, szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményben.
 
Az előválasztások RMDSZ-es jelöltje szerint az állami szervek tudtak arról, hogy a szemetet hét éve a város határában levő illegális szeméttárolóba szállítják, és mégsem léptek fel az ügyben.
„Hét éve teszik le illegálisan a szemetet a város határában és az állami szervek tudtak erről. Semmit sem tettek. Most bezzeg mikor baj van, rögtön a tanácsosok a hibásak, pedig nem mi voltunk azok akik ezt megengedtük. Mit tett hét év alatt a Környezetvédelmi Őrség, vagy egyéb illetékes hivatalok? Semmit. Hajbókoltak a polgármesternek” – fakadt ki Soós, aki szerint megengedhetetlen az, hogy felelőtlenül költsék az emberek pénzét. „Az illegálisan tárolt szemét ügyében azoknak kell vállalniuk a felelősséget, akik eddig szemet hunytak felette” – szögezi le a kampányoló politikus.
 
 
(Fotó: Mediafax/Mihai Marginean)
 
ALDE: az önkormányzat a szemét
 
Jelen pillanatban a havi 7 ezer tonna hulladék közül csupán 3 ezer tonna befogadására képes a segesvári tároló, így a megmaradt szemetet a 100 kilométerre levő székelyudvarhelyi hulladéklerakatba kénytelen szállítani a helyi szemétkezelési cég, ugyanis még mindig nem adták át a regionális szeméttárolót.
A Salubriserv szerződésének meghosszabbításának témájában a Liberálisok és Demokraták Szövetségének (ALDE) Maros megyei szervezete is nyilatkozott. Az ALDE megyei elnöke szerint semmi esetre sem szabad továbbra is a Salubriserv szolgálatait igénybe venni, ugyanis az elmúlt hét év során nem tartották be a szerződés megkötésekor vállaltakat, miszerint 2 millió eurót fordítanak beruházásokra.
 
Ionela Ciotlăuș, az ALDE Maros megyei szervezetének elnöke azt állítja a Salubriserv az elmúlt évek során többször jogtalanul emelte a hulladékkezelési költségek értékét is, amely által közel 4 millió euró többletbevételre tett szert. Ciotlăuș szerint ezekből a bevételekből jócskán futja a hulladék elszálíltásának tömletköltségeire is.
Várhatóan városi tanács az eheti rendkívüli tanácsülésen fog szavazni a határozattervezetről.
 

Tîrgu-Mureș, iunie 2015 ... "buna" guvernare locală a UDMR-PNL-PSD.

Posted by Inmures.ro on 2015. június 4.