Hétfő, 2019. május 20.
BERNÁT, FELÍCIA napja
Menü

Köztér

Kedd, 2013. április 30. | Puskás Eszter

Szerették a banánt


Először hallhatta (és láthatta) a marosvásárhelyi közönség Székely Csaba Szeretik a banánt, elvtársak? című rádiójátékát a Látó Havi Dráma második kiadásán, a G. Café rögtönzött színpadán. A kávézó zsúfolásig megtelt színházkedvelőkkel, akik tégladzsungelben érezhették magukat, a szervezők banánfürtökkel díszítették a kávézó falait. A „szereplőket” – Kovács Nikolett (első éves mesteris hallgató) Orbán Zsolt (harmadéves színművészetis hallgató) Boros Csaba (másodéves mesteris hallgató) és a szerző maga – Makkai István, a Marosvásárhelyi Filharmónia művésze  kísérte szaxofonon.

A BBC Richard Imison emlékére alapított Audio Drama Awards-ot elnyerő rádiójáték a Látó Szépirodalmi Folyóirat áprilisi számában jelent meg először magyarul, és a mostani felolvasás a darab magyar nyelvű premierjének is számított. A rádiójátékot Saszet Ágnes fordította magyarra, a felolvasószínházat Patkó Éva rendezte.

A darab főszereplője, Róbert, egy londoni elmegyógyintézetben meséli el családjának a történetét. Azét a családét, „amely enyhén szólva is diszfunkcionális”. A történet a romániai kommunizmus utáni időszakban játszódik. Róbert édesapja, Veres elvtárs, egy nagyhatalmú párttitkár, édesanyja egy érzelmi roncs, aki állandóan sír, testvére pedig nem egészen normális, minden kommunikációja egy hisztérikus vihogás, és folyton azon fáradozik, hogy eltegye Róbertet láb alól. „Gyermekkoromban csak az idegesített, hogy a bátyám folyton meg akart ölni. Na meg a röhögése is idegesítő volt. Na ja.” – panaszkodott Dani (Boros Csaba). Ebben a világban próbálja meg Róbert megtalálni a helyét, majd a forradalom után újból egy ilyen helyzetben találja magát: ki is vagyok valójában? Mi történt meg? Mi az, amiről hallgatnak, vagy hazudnak?

Veres Tibor elvtárs (Székely Csaba) egy olyan ember, akinek nagyon hajlékony a gerince, és minden rendszerben megszerezte a zsírosbödönhöz legközelebbi helyet. A kommunizmus idején párttitkárként dolgozott és „kirándulni” küldött embereket a Duna csatornához meg a szamosújvári börtönhöz. Mindenki tudta ki ő, még Róbert tanárai is, legalábbis Róbert mindenből tízest kapott, de ha nem, azt a tanárt elküldték Duna csatornához. Fia kérdésére, hogy honnan szerezte a banánt, csak ennyit válaszolt: „vannak kapcsolataim”.

Dani szerint a legfinomabb dolog a világon a banán, de amikor az osztálytársainak mesélt róla, azok nem tudták mi az. Még a szerelmet is a banánhoz hasonlította: „Hirtelen valami meghitt érzés töltött el. Valami meghitt és mégis ismeretlen, mintha a nyelvem hirtelen elolvadt volna és édes szirupban úszva lecsúszott volna a torkomon egészen a gyomromig. Na ja. Ilyen érzés volt banánt enni is, csak valahogy jobb.” A szerelem tárgyának gyűjtőneve Ana volt, de ő rá sem hederített Róbertre, mert mindig jobb jegyeket kapott nála, pedig nem volt okosabb. Róbert nem értette, hogy mi történhetett mikor egyszer feljött hozzájuk és édesapjáról faggatta Veres elvtársat, majd kettesben maradtak, míg Róbert elment az üzletbe banánért. Azt sem értette, hogy miért vitték el a bátyját egy intézetbe, miután édesanyja nem jött ki a fürdőszobából a szárítókötéllel.

Természetesen a forradalom után minden megváltozott. Veres Tibor magyarul kezdett beszélni, és azt állította, hogy börtönben volt. Egy „jobb hazát” akart építeni. Templomba jártak, pedig azelőtt sosem. Mielőtt Róbert kiszökött volna Londonba, édesapja temetésén beszédet mondott, kinevették és megdobálták. Ekkor merültek fel benne a kérdések: „Vajon azok a szabályok érvényesek-e most, ebben az új világban? Ugyanaz vagyok-e, aki megígérte, hogy nem mond igaz meséket? Vajon megszeghetem-e a szavam? Én nem tudom.”

Ezekre a kérdésekre nem kapott választ ugyan, de arra, hogy szeretik-e a banánt, az „elvtársak” mindenképpen. Az előadás végén ugyanis mindenki jóízűen elfogyasztotta a szereplők által kínált gyümölcsöt. Mert szeretik.

(Fotók: Fekete Zsolt)