Csütörtök, 2019. június 20.
RAFAEL napja
Menü

Köztér

Szombat, 2013. december 21. | Gagyi József

Sztálin szobra Marosvásárhelyen


A kedvencem. Két okból.

Négy-öt éves lehettem, a Liszt Ferenc utcában laktunk, és rendszeresen vittek sétálni délutánonként: Deák Ferenc utca (ma: Retyezát), Lupény utca (ma: Márton Áron), Mikszáth Kálmán utca (ma: Művész), Sztálin tér (ma: Győzelem tér és Rózsák tere) meg vissza. És a Sztálin téren, a Városháza előtt állt a Sztálin-szobor, kinyújtott jobb kézzel, amelyre mindig rászálltak a galambok. Üldögéltünk a szobor mögötti padok egyikén, és én soha meg nem untam nézni a galambokat.

Ez volt az egyik ok. Állítólag mindig ezzel nyúztam a szüleimet: vigyetek a galambokhoz. Vagyis a Sztálin-szoborhoz.

A másik ok: a hatásosnak vélt példázat. Tanár koromban, a diktatúra utolsó évtizedében, ahányszor alkalom adódott, mindig elmeséltem, hogy ott vagyok gyerekként és bámulom a galambokat, és akkor egy éjszaka körbeveszik magas gyékénykerítéssel (erre jól emlékszem, a gyékénykerítésre), és másnapra már nincs Sztálin-szobor, csak összevissza röpködő galambok. Na, így ér véget a Ceauşescu-korszak is, egy éjszaka, s utána összevissza röpködünk majd, helyünket keresve, sugalltam ezzel a történettel a hallgatóságnak. Vagyis úgy gondoltam akkor, hogy sugallom, rejtve ezt üzenem. Mert nyíltan nem mertem kimondani.

Sztálin szobra a Kultúrpalota ablakából (Kercsák József képeslapgyűjteményéből)

Jóval később, 2001-ben, a Magyar Autónom Tartomány Pártbizottságának iratait tanulmányozva bukkantam rá a pontos adatra: 1955. december 21-én (a generalisszimusz hivatalos születésnapján) a kolozsvári szovjet konzul, a gyulakutai hőerőmű szovjet mérnökei és szakemberei, valamint 2500 marosvásárhelyi jelenlétében leplezték le Joszif Visszarionovics Sztálin talapzattal együtt mintegy 10 méter magas bronzszobrát, Csorvássy István és Izsák Márton marosvásárhelyi szobrászművészek alkotását.

Ekkor  még nem sejthették, hogy a gesztus alig néhány héten belül idejétmúlttá válik, 1956 februárjában a Szovjet Kommunista Párt XX. kongresszusán Hruscsov elítéli a sztálinizmus bűneit és fordulat áll be a keleti blokk politikájában. Mint ahogy azt sem, hogy tíz hónappal ezután, egy októberi napon a forradalmárok ledöntik a budapesti Sztálin-szobrot.

Romániában négy évvel azelőtt, azaz 1951-ben Bukarestben és a Sztálinvárossá átkeresztelt Brassóban állítottak Sztálin-szobrokat. Hogy aztán majd egyszerre, a vásárhelyivel együtt, 1962-ben bontsák le őket. A ,,mi szobrunk” eltüntetéséhez nem is kellett nagy erőfeszítés. Bezzeg a bukarestihez! A szobrot megalkotó szobrásznak előbb meg kellett mutatnia, milyen illesztéseket alkalmazott, majd 4 harckocsi és tizenkét bulldózer dolgozott egy egész éjszaka a szétszedésen.

Ha a nyolcvanas években én ezt tudtam volna, sokkal hatásosabb mesét mondtam volna.

De így is, talán nem felesleges, ha levonok egy kis tanulságot: a szobrok, különösen amelyeket az éppen aktuális hatalom térbeli megjelenítésének, a városi tereket erre felhasználó politikai kommunikációnak az érdekében emelnek és működtetnek (ünnepelnek), néha igen rövid életűek.

A városháza a Sztálin-szoborral (Kercsák József képeslapgyűjteményéből)