Péntek, 2020. augusztus 14.
MARCELL napja
Menü

Köztér

Hétfő, 2013. október 14. | Lokodi Imre

Sztána kövei


(Egy erdélyi alkotmányozónál)

Csak lassan a Zsobok feletti lejtőn lefelé, meg kell nézni minden szegletét a völgynek, majdnemhogy lélegzetet állít az őszi Kalotaszeg. Szekeret kővel raknak a zsobokiak, feltételezhetően építenek, vagy búzavetésnek termőföldet mentenének éppen. Úgy van erretájt, hogy a gyenge termést sok-sok kővel adja az Isten, vagy kiforgatja magát úgyis. Itt jó lesz, mondjuk, féket nyomunk végre Sztánán egy parasztház előtt. A ház mintha másolná a tisztuló eget, jobbágykékre sikeredett a meszelő alatt, mégis az ég kékjénél valamivel komorabban állja az időt. Az, hogy megomlott a sarka, nem komoly eset, azért készen sem kaphat mindent az örökös, netán az új gazda, aki, székely vére ellenére hétvégén inkább kalotaszegi magyar, mint monostori betonlakó. Van itt más is, úgy értve, régi kapun új név, román ember nevét véste, a páratlan parasztház teteje hullámpalát kapott, tányérantennát képből mi sem retusálunk.

 

 

Adjon, Isten, így egy pálcikaszálú öregasszony, érdeklődik: mi van? Jaj, persze, emlékszik ő még a szikár úrra, leányocska korában sokat járt száraz maradékra, legeltetett Varjúvár környékén, ha lejöttek a Vlegyászáról még hóhullás előtt.

 

Az autók Zsobok felől karavánban jönnek, Kolozs, Szilágy, Szatmár megyékből, elvétve Hargita is jeletkezik, aztán sok-sok H-országjelzés. Színesedik a templomtér, egyszer csak mondja a prezsbiter, az utolsót húzzák, fáradjunk beljebb. Velünk együtt sokan befáradnának a kazetták alá, de mint mondani szokás, ejteni gyufaszálat se, van, aki a szabad ég alatt kapja az igét, és lencsevégre a kalotaszegi pompában sztánai asszonyokat.

 

˙˙˙

 

Seres Dénes szenátor övéi között mozog, Papp Magor ref tiszteletes az övéi fölött áll, ahogy a rend követeli, hímnuszt énekel a nép. Köszöntve van az ünnepség apraja és nagyja, úgy mint az író, a politikus, a lelkész, az építész, a színész, a sok-sok kalotaszegi, a sok-sok marosvásárhelyi, kolozsvári, váradi, szatmári ember, a sok-sok anyaországi is, továbbá a román polgármester, az ortodox pópa, mindenkit köszönt Seres Dénes és Sztána népe. Szobrot leplez Markó Béla, a Kós Károly Akadémia Alapítvány elnöke, Seres Dénes szenátor, Papp Hunor sztánai református tiszteletes.

 

Sztána, 2013. október 13. Ott áll a templom árnyékában Kós Károly szobra. Ott áll a kiemelkedő erdélyi magyar író, építész, politikus emlékműve, ami a sztánai Református Egyházközség, a Kós Károly Akadémia Alapítvány és a Szilágy megyei RMDSZ kezdeményezésére, az RMDSZ és a Communitas Alapítvány támogatásával készült. A mellszobor Gergely Zoltán kolozsvári szobrászművész alkotása.

 

Kós Károly életének máig szóló tanulsága: vállald Erdélyt, ahol élned adatott, vállald erdélyi magyar népedet, de vállald azokat is, románokat, szászokat, akikkel együtt kell ezt a földet megművelned. Voltak még zseniális eleink itt Erdélyben, de merem állítani, hogy erdélyibb Kós Károlynál egy sem volt. Minden bizonnyal ő volt a legerdélyibb magyar. Kós Károly azáltal vált az erdélyi magyarok egyik legfontosabb főemberévé, hogy felismerte, ami itt megteremthető, az másutt még csak meg sem álmodható. Számos területen, építészként, íróként, grafikusként, szerkesztőként, könyvkiadóként, és politikusként is maradandót alkotott, legnagyobb alkotása mégis maga az élete volt” - jegyezzük az emlékbeszédek sorozatát nyító Markó Béla beszédét.

 

 

Kós Károly nem politikus volt, hanem államférfi, állam nélkül, egy kilátástalannak tűnő helyzetben keresve a kiutat, amit a munkában, az erdélyi magyar szolidaritásban és önállóságban vélt meglelni. És igaza volt. Ennek a képzeletbeli, ám egykor valóságos országnak, Erdélynek 1921 óta van alkotmánya, a Kiáltó Szó. Alkotmányunk, a Kiáltó Szó pedig azt követeli tőlünk, hogy igazodjunk hozzá, mert Trianon után is talpra állt, hazatért, munkálkodó eleink mint valami mennyei alkotmánybíróság, azt vizsgálják odafent, többre tartjuk-e ezt az erdélyi alkotmányt, mint más, múlandó törvényeket. Kós mindvégig itt volt a szemünk előtt, tiszteltük is, de talán nem figyeltünk rá eléggé, és nem emlegettük elég sokszor. Itt az ideje, hogy adjuk meg Kós Károlynak az erdélyi közéletben azt a súlyt, amit megérdemel" - fejezi be így beszédét Markó Béla, a Kós Károly Akadémia Alapítvány elnöke.

 

Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke azt mondja, Kós Károly szobra előtt magabiztosan kijelenthetjük, egy olyan személyiség előtt tisztelgünk, aki a XX. századi erdélyiség, a transzilván szellemiség kiemelkedő képviselője. Kós Károly és társai munkája sorsdöntőnek bizonyult: ez az öneszmélés, ez a társadalmi építkezés ugyanis nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az erdélyi magyarság nem az önfeladást, nem az asszimilációt választotta: ebben Kós Károlynak óriási szerepe volt.

 

Valamennyi felszólaló Kós életművét tiszteli, adja tovább az örökséget. Az ünnepségen Gáspárik Attila, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház vezérigazgatója és Moldován Blanka, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem hallgatója Kós Károly műveiből olvasnak fel részleteket.

 

˙˙˙

 

Ünnepség után kalácsot falunk, hozzák a sztánai asszonyok, ünnepi ebédre megy a nép. Varga bácsi, a nyugdíjas vasutas mondja, ünnep előtt egy nappal eke éllel bajlódott éppen, nem is érti 83 éves korban minek neki azt. Meg van beszélve az élet, a kalács is, a kő is megbeszélve. Varga bácsi azt mondja, hitvány a kő, de nem éppen haszontalan az. Kér, menjünk, nézzük meg a házát, házának gangját. Varga bácsi szépen összehajtogatja a kalácsról oldott szalagot, kell neki, viszi hát, otthon pompás helye lesz neki. Merthogy asszonya nem érte meg, amit szabad már. A három szalagszint.

 

˙˙˙

Délután a Varjúvárban az ősz szépséggel törleszt a korai fagyokból. Filmesek zümmögtetnek, menni kell, de inkább maradnának. Anthony Gall ausztrál építész a sínekről néz vissza, jó, ha van állomás. Néz a hegy felé, tán méregeti a legerdélyibb csúcsokat.