Vasárnap, 2019. augusztus 25.
LAJOS, PATRÍCIA napja
Menü

Köztér

Szombat, 2012. szeptember 22. | Tamás István

Térey vs. Csaplár


Csütörtökön este ismét megtelt a G. Café, és nem véletlenül: ismét magasan szárnyalt az irodalom szekere (ha van ilyen), a korábban Nyári Irodalmi Játékoknak nevezett, utóbb Látó Irodalmi Játékoknak átkeresztelt rendezvénysorozaton. Tartalmas este volt, még akkor is, ha nem voltak annyian, mint egy hete a Slam poetryn, ahol ifj. Závadáék létszám szempontjából is igencsak feltették a lécet az őket követők számára.

Az est házigazdája Demény Péter bemutatkozás helyett egyből a mélyvízbe dobta meghívottjait, olvasásra ítélve Csaplár Vilmost és Térey Jánost, akik mindketten több műfajú írónak számítanak, dráma, próza, vers, forgatókönyv – inkább azt kéne sorolni, hogy mit nem írtak még.

Térey János neve ismerős lehet olyan darabok kapcsán, mint a Nibelung-lakópark, illetve arról, hogy olyan neves színházakkal dolgozott együtt, mint a Krétakör, vagy mint a Budapesti Katona József Színház, és nem elhanyagolható az sem, hogy lassan minden díjat a magáénak tudhat, amit a magyar irodalomban ki lehet osztani. Csaplár Vilmos főként olyan filmek forgatókönyvírójaként ismerszik meg, mint a Psziché, Vadászat angolokra, de az ő regényéből adaptálódott a  Málnay Levente által rendezett Pénzt, de sokat! tévéjáték is. Filmes múltja mellett természetesen kivette a részét a magyar regényirodalom polcainak gyarapításából is.

Nincs egy író példakép, az ember mindenhonnan elsajátít egy szeletet, egy mondatot, egy gondolatfoszlányt, és abból rakja össze a saját magát – mesélte el Csaplár.  Ugyanakkor elmondta, hogy nagyon visszás lehet ez a helyzet, mert gyakran a példaképe replikájaként skatulyázhatják be. Nem kell valamit megírni mégegyszer, nem kell olyan lenni, mint más, mert azt úgy sem lehet felülmúlni, mindig sajátot, mindig valamit magunkból kell adni – értődött ki a beszélgetésből.

Térey elmondása szerint mindig arra törekedett, hogy valahogy becsempéssze a költészetet az egyszerű emberek életébe is. Ne csak a filológus, ne csak a bölcsész élvezze, hanem a költészet jelenjen meg az egyszerű anyuka, esetleg mérnök, orvos, bárki életében. Ő a színdarabjait is ennek a gondolatnak a tudatában írja, mert ez az a pont, ahol a költészet konkrétan találkozik az emberekkel.

Szó esett még arról is, hogy hogyan kéne a könyveket promoválni, több hangsúlyt fektetni arra, hogy hosszabb ideig tartson a marketing folyamata, s a kiadók ne mindig az új könyveikkel foglalkozzanak, hanem a már meglévőket is próbálják eljuttatni egy szélesebb közönségréteghez.

Mindemellett beszéltek a kritikai lapok hiteléről. Az alkotók szerint három-négy megbízható fórumon kívül azzal a jelenséggel állunk szemben, hogy a kulturális folyóiratok, lapok, portálok elveszítették a hitelüket, ugyanis egymást ismétlik, nem járulnak hozzá érdemlegesen az építő kritikához.

A Látó szerkesztőinek ismét sikerült egy tartalmas estét összehozzanak, izgalommal várjuk a következőt.