Szerda, 2017. november 22.
CECÍLIA napja
Menü

Köztér

Szerda, 2012. július 25. | Molnár Bea

Tündi-bündi szösszenetei


Július 23-án sor került Lakó Péterfi Tünde Tündi-bündi szösszenetek című novelláskötetének bemutatására. Bár a beszélgetőtársnál, Bencze Attilánál nem volt harapófogó, mégis sikerült néhány szerény mondatot kihúzni a szerzőből. Ezt a félénkséget egyensúlyozta Kárp György humorérzéke és az előadásában elhangzott, általa kiválasztott két novella színpadias felolvasása.

A bemutatóra érkezőket barátságos, izgő-mozgó társaság fogadta. A hatalmas poros medvebőrrel dekorált Bach borpince tele volt az írónő ismerőseivel és rajongóival. Ha a pince hangulata nem is, de az emberek közötti beszélgetések megteremtették az összhangot. Az írónőt, beszélgetőtársát és Kárp György színművészt körülvették az érdeklődők. A medvebőr előtt ülő szereplők beszélgetése csendet teremtett a teremben, a fülek rászegeződtek az írónő szavaira. Mondanám, hogy a szemek is, de sajnos a szépen elkészített magas asztali dísz éppen őt takarta el a szemben ülő közönség elől. Lehet, hogy tudatos megfontolásból történt mindez, hisz már az elején elmondta, hogy zavarban van, össze-vissza beszél, és ez az idő teltével se múlt el. Ennek ellenére a közönség szeretettel fogadta az életéről szóló rövid történeteket, az első könyvbemutatóval járó izgulást és a felolvasott szösszeneteket is.

Kárp György, a közönséggel már megbarátkozott művész fellazította humorával a bemutatót, egy-egy pillanatig akár színházi produkció is eszünkbe juthatott a hanglejtését hallgatva. Már az elején elmondta, hogy reméli, Tünde „Jókai Mórhoz hasonlóan sokat fog írni… bár Móricz Zsigmond is sokat írt”. A hangos dadogását viccbe öltöztetett bocsánatkéréssel előzte meg, majd olvasni kezdett a gyertyafényre emlékeztető világosságban. „Szeretnék mindjárt az elején elnézést kérni, ha esetleg dadogni fogok… nem állandóan dadogok, csak ha beszélek vagy hangosan olvasok”.

Először a könyv ajánlásait osztotta meg a közönséggel, majd két Tündi-bündi szösszenetet is kóstolhattunk. A régi május elsejékről szóló az idősebb generációt mosolyogtatta meg, a mindannyiunk által ismert Jocka nevéhez fűződő pedig már hangos kacajokat hívott elő az jelenlévőkből. Az írónő által megfogalmazott gondolatok örökérvényűnek tűnnek, mintha a piros-sárga-kékes május egyek még mindig vigyázzba szólítanának, Jocka sosem halna meg, a mérleges néni hagyományos mérlege pedig a világ végéig tökéletesen működne. Ezek a kiemelt mozzanatok teremtették meg az összekacsintást a hallgatóság tagjai között. Mintha olyan titok birtokosai lettünk volna, amelyet ott és akkor hallunk és képzelünk el először.

A beszélgetéseket és felolvasásokat követően az írónő egy-egy pohár borra hívta meg a közönséget, amely tovább oldotta a hangulatot. A hely szűke és a levegő hiánya miatt lassan a felszínre szivárogtak az emberek, ahol további beszélgetésekre került sor. Természetesen a dedikáció sem maradhatott el, de Lakó Péterfi Tünde szerényen megjegyezte, hogy „Soli Deo gloria”, nem az övé, hanem Istené a dicsőség. A szösszeneteken kívül a Bencze Attila verseskötetei és a kiadó más megjelent könyvei is megvásárolhatók voltak, de egyértelműen a finom borokon túl a Tünde írott szavait itta/vásárolta leginkább a közönség.

Bencze Attila szerint annak ellenére, hogy ez volt a kötet első bemutatója, szép sikert értek el, ezt követően már csak nagyobbakra számítanak. Ha legközelebb lesz kéznél harapófogó, és az írónő is megbarátkozik a könyvbemutatók menetével, valószínű, hogy még szélesebb és közvetlenebb közönségre tesznek szert.