Csütörtök, 2020. július 9.
LUKRÉCIA napja
Menü

Köztér

Kedd, 2013. január 22. | Szerk.

Újabb díjat kapott Székely Csaba


Székely Csaba drámaírónak, az erdélyi és magyarországi színpadokon is nagy sikerrel játszott, Bányavirág című dráma szerzőjének, Részegh Botond csíkszeredai grafikusnak és Bocsárdi László rendezőnek, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház igazgatójának ítélték oda idén az Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért díjat.

A magyar kultúra napja alkalmából először adták át kedden Kolozsváron az  Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) által alapított Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért díjat. A díjat megtestesítő oklevelet, kisplasztikát és 10 ezer lejes pénzjutalmat évről-évre egy-egy írónak, képzőművésznek és a színházi-zenei élet egy-egy kiemelkedő alkotójának adják át. A szövetség célja az erdélyi magyar identitástudat megőrzése, a közösség építése, és mindazoknak az elismerése, akik számára kultúránk ápolása, ember és közösség-közelivé tétele meghatározó tevékenység. 

Az Erdélyi Evangélikus püspökség épületében működő Reményik Sándor Galériában tartott ünnepségen Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke elmondta, az elismeréssel nem a díjak számát szerették volna szaporítani, azért hozták azt létre, hogy megköszönjék három kortárs alkotó munkáját, és próbálják elismertségüket növelni.

A rendezvény keretében a kolozsvári Concordia vonósnégyes Orbán György öt madrigálját adta elő, és megnyitották az Intermezzo - In memoriam Claude Debussy, Ferenczy Károly és Bálint Tibor című képzőművészeti tárlatot, amelyet az Erdélyi Magyar Művész Pedagógusok Egyesülete szervezett. (mti)