Köztér
Vass Leventéért imádkoznak a papok
A magyar történelmi egyházak huszonhárom marosvásárhelyi képviselője közös nyilatkozatban kéri a város lakosságától, hogy Vass Leventét, az EMNT és RMDSZ jelöltjét támogassák a polgármester-választáson. A református, római katolikus, unitárius és magyar evangélikus egyházi képviselők állásfoglalására azt követően került sor, hogy az utóbbi napokban egyre inkább felforrósodott a levegő a magyar jelölt körül. Az Erdélyi Magyar Néppárt diverziókeltéssel vádolja a Benedek Istvánt, a marosvásárhelyi RMDSZ-elnökét, aki szerintük kisajátítja a szövetségnek Vass Leventét, ezért koalíciót sürgetnek, a Magyar Polgári Párt pedig továbbra is kitart amellett, hogy az Egészségügyi Minisztérium tanácsosa helyett más jelöltet kell indítani a polgármesteri székért. Eközben a két román jelölt, Dorin Florea (Demokrata Liberális Párt) és Cornel Brișcaru (Szociál Liberális Szövetség) már el is kezdte a kampányt.

„Mi, a marosvásárhelyi magyar történelmi egyházak papjai és lelkipásztorai örömmel vesszük tudomásul, hogy tavaly megfogalmazott felhívásunk meghallgatásra talált: két Maros megyei magyar politikai szervezet megegyezett a polgármesterjelölt személyében. Hisszük, hogy a dr. Vass Levente körüli politikai egyetértés jó visszhangra talál a megyeszékhely lakosságának körében, és általa a szélesebb körű társadalmi összefogás egész Marosvásárhelynek élhetőbb jövőt biztosít” – fogalmaznak az egyház emberei, akiknek meglátása szerint az EMNT és az RMDSZ polgármesterjelöltre vonatkozó döntése „jó döntés volt, kellő időben, és a város magyarságának érdekét szolgálja”.
A dokumentum aláírói szerint dr. Vass Levente, fiatal kora ellenére úgy szakmai, mint civil tevékenysége során már bebizonyította, hogy keresztény erkölccsel, közösségi szellemben, felkészült szakmaisággal, alázattal, egészséges, határozott értékrenddel, egyenes személyiségként, hosszú távú fejlesztésekben gondolkodva képes városunk javáért dolgozni, és lakosait, magyarságunkat szolgálni. „Arra kérjük történelmi egyházaink híveit, polgári felelősségtudattal támogassák dr. Vass Levente jelölését. Jelöltünk életére Isten áldását kérjük!” – zárul a közlemény.
Hozzászólások
Ejhaj!
Ha már a papság is beszáll, akkor itt baj lesz!!!
Akkor az angyalok meg s szentek is eljönnek szavazni...
Az ellenfél azonban szerintem nem fél... mert őnála van az összes bíró... :(
(Lásd a viccet, amikor az Isten és a Sátán focimeccset rendeztek...)
