Hétfő, 2020. július 6.
CSABA napja
Menü

Köztér

Szombat, 2014. április 12. | Szerk.

Visszavonulót fújt Borbély László


Nem vállal már vezető politikai tisztségeket Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke – jelentette ki a politikus a ȘtiiTV meghívottjaként.

Borbély László azt mondta, nem áll szándékában teljesen visszavonulni a politikából, tanácsaival továbbra is segíteni szeretné az RMDSZ munkáját, de azt már eldöntötte, hogy a szövetség 2015-ben esedékes tisztújító kongresszusán nem pályázik újabb alelnöki tisztségre, és újabb képviselői mandátumra sem jelölteti magát a 2016-os parlamenti választásokon.

„Az elmúlt 25 év annyi elégtételt nyújtott, hogy ezek után tudni kell azt mondani: jöjjenek mások” – fogalmazott Borbély. Hangsúlyozta: személyesen hozta meg a döntést, „senki nem sugallta, hogy vissza kellene vonulnia”.    „Szükség van a generációváltásra, illetve ennek felismerésére” – magyarázta az RMDSZ politikját meghatározó politikusok közé tartozó Borbély László.

Borbély László 1973-ban érettségizett a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceumban, majd 1977-ben elvégezte a temesvári Közgazdaság-tudományi Egyetem Ipargazdasági szakát. Az egyetem befejezése után 1994-ben a bukaresti Közgazdaságtudományi Egyetemen részesült még képzésekben. Egy ciklust leszámítva mindvégig az RMDSZ parlamenti képviselője volt, jelenleg a képviselőház külügyi bizottságának elnöke.

2004 és 2007 között a Tăriceanu-kabinet közmunkával és területfejlesztéssel megbízott tárca nélküli minisztere. Markó Bélával mint a művelődési, oktatási és európai integrációs tevékenységeket felügyelő miniszterelnök-helyettessel – aki egyben az RMDSZ elnöke is volt – 2006-ban több programot indítottak el az infrastruktúra fejlesztésére, a közutak felújítására, illetve a tömbházlakások szigetelésére és felújítására. Ez a programegyüttes egész Romániára kiterjedt, de Erdély magyar lakta területei a többi régióval szemben nagyobb figyelmet kaptak.

A 2007 áprilisában átalakított kormányban megkapta a Fejlesztési, Közmunkaügyi és Lakásügyi Minisztériumot, melyet – a korábban Anca Boagiu vezette – Európai Integrációs Minisztérium és a közmunkával és területfejlesztéssel megbízott tárca nélküli miniszteri feladatok összevonásával hoztak létre.

2008-ban indult Marosvásárhely polgármesteri tisztségért, de alulmaradt a harmadszor induló Dorin Florea polgármesterrel szemben. Ugyanazon év őszén, az első uninominális parlamenti választásokon ismét szerzett egy képviselői mandátumot a 2008-2012-es törvényhozásba, amikor az első fordulóban elérte a szükséges 50%+1 szavazatot.

2009 decemberében – miután az RMDSZ kivált az ellenzéki egységből és megállapodott a Demokrata Liberális Párttal – megkapta a környezetvédelmi és erdészeti miniszteri tárcát a második Boc-kormányban, melyet a 2012 februárjában újonnan megalakuló Ungureanu-kormányban is megtarthatott.

2011 júliusában a nagyváradi korrupcióellenes ügyészek kihallgatták Borbély feleségét és anyatársát. 2012 áprilisában a román Országos Korrupcióellenes Ügyészség vizsgálatot kezdeményezett ellene befolyással való üzérkedés és hamis vagyonnyilatkozat-tétel miatt, ezért lemondott miniszteri tisztségéről.