Péntek, 2019. december 13.
LUCA, OTÍLIA napja
Menü

Köztér

Hétfő, 2014. január 6. | F. I.

Vízkereszt ünnepe – profánul


Azt hittük, hogy a meleg idő nálunk is megváltoztatja a vízkeresztnapi szokásokat, akárcsak az ortodoxoknál – a jégkeresztet szalmából és ágakból font feszület váltotta fel. Úgy sétáltunk ma ki a Maros partra, hogy na, nem is lesz jeges csobbanás. Szinte térdre estünk – ha már vallásos ünnep – a megelepetéstől, amikor a tavalyihoz hasonló jégfotel volt előkészítve a lék mellé. Robike (polgári nevén: Mircea Gustav Robert, ha egyáltalán ismeri így valaki) az utolsó simításokat végzi, pózolna egyet a kutyájával a fotelben, de a hű négylábú tudja, mi az illem: kutya nem ül fotelbe. Közben elmagyarázza az újságíróknak, hogy ő nem szervezője ennek az eseménynek – mindenki őt nyaggatja interjúért – csupán előkészíti a terepet ahhoz, hogy megmártózhasson a nulla fokos hőmérséklethez közelítő vízben. Hely bőven van, így nem bánja, ha más is csatlakozik hozzá.

Idén – valószínűleg a meleg idő hatására – kevesebben merültek alá, de ez semmit nem jelentett. Ez az az egyetlen marosvásárhelyi esemény, ahol nem az a lényeg, hogy hányan voltak. Sem szervező, sem résztvevő nem fog fennakadni azon, ha azt írom, hogy csak húszan voltak. A csobbanás ugyanis a minőségről szól és nem a mennyiségről. Többnyire sportolók dobták le magukról a göncöket – talán csak ők bíznak annyira a szervezetükben, hogy bevállaják ezt.

A jó hangulat résztvevőnek és nézőnek egyaránt garantált volt, aki pedig ennél többre vágyott, az majd megnézi az esti híradóban, hogy ugrottak a tengerbe az ortodoxok. Vagy megvárja január 20-át, a régi ortodox egyház vízkereszt ünnepét, akkor díszes társaság mártózik a jeges vízben.

A móka innen sem hiányzott, a csobbanást az egyik hegyimentő performansza indította. Egy szál fürdőbugyiban állt snowboardra, azon sasszézott el a lékig, majd könnyedén belesiklott, deszkástól.

A csobbanók többsége – így nevezik Marosvásárhelyen azokat, akik Jézus megkeresztelkedéséhez hasonlóan a hideg víz alá merültek – nem szakrális indíttatásból jött ki a Maros partra. Inkább amolyan vitézvirtus, úgyismegtudomcsinálni, megmutatom a barátaimnak, és persze saját magamnak, hogy engem is kemény férfiból faragtak típusú megnyilvánulások fűtötte őket.

Persze emellett a hideg, jeges vízben fürdéstől az állóképesség fejlesztése mellett sokan megtisztulást és az egész évre kitartó szerencsét remélnek. Még ha nem is vallják be önmaguknak sem.

Amíg sorra csobbanak az emberek azon gondolkozok, hogy miért nem akar senki vallásos jelleget adni ennek az eseménynek – ha már az emberek részéről lenne erre nyitottság. Nem arra gondolok, hogy ezentúl mindenki rózsafűzért morzsolgatva bukjon majd a víz alá, de legalább mondja el valaki, hogy meddig ér ennek a megmerítkezésnek a gyökere.

 

Fotók: Kósa István/istvankosa.com