Hétfő, 2019. július 22.
MAGDOLNA napja
Menü

Kultúrtér

Péntek, 2015. október 9. | F. I.

Elkészült a kulturális főváros pályázat


A Teleki-Bolyai Könyvtárban tartott sajtótájékoztatón jelentette be Ciprian Dobre, Maros Megye Tanácsának az elnöke, hogy elkészült Marosvásárhely pályázata az Európa Kulturális Fővárosa 2021-ben címre. Úgy fogalmazott: büszke arra, hogy viszonylag rövid idő alatt sikerült megírniuk a pályázatot, amelyen más városok több hónapon keresztül dolgoztak. A „The learning hub. Puzzle up! Do the culture” szlogenű pályázat a megyei önkormányzat elnöke szerint kommunikációs gyakorlat volt a román és magyar közösség között.

Dorin Florea, Marosvásárhely polgármestere elismerte, sokat haboztak azon, hogy Sepsiszentgyörgy Székelyföld Európa Kulturális Fővárosa című projektjét támogassák vagy pedig megírják a sajátjukat és azzal pályázzanak. „Ez a város, ez a régió számos dologra lehet büszke, számtalan előnye van, amit ki kell használnunk, amelyek feljogosítanak arra, hogy ne valakivel közösen, hanem egymagunkban pályázzunk, és nyerjünk” – fogalmazott a megyeközpont polgármestere, aki szerint ez a pályázat egy kihívás, amelyet minden politikai szereplőnek teljes mellszélességgel fel kell vállalnia. Hozzátette, a projektbe foglalt rendezvényeknek semmi közük a közelgő kampányhoz, azok a kultúráról, az értékekről szólnak és nem a politikáról.

A ma leadott pályázatról érdemben Csép Andrea, a Maros megyei tanács tagja számolt be. Megtudtuk, hogy a projekt összköltségvetése 32,5 millió euró – ebből 12 millió eurót a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal, 6 milliót a megyei önkormányzat ad, 10 millióval beszéll a kormány, 2 millióval az Európai Unió, 1,5 milliót pedig támogatóktól próbálnak majd felhajtani.

Marosvásárhely pályázatának két fő pillére a térség kulturális örökségének bemutatása, illetve egy oktatási központ létrehozása. A projekt célja, megmutatni, hogy Marosvásárhely egy olyan város, ahol tanulni lehet, tájékoztatott ma Csép Andrea megyei tanácsos, a projektcsapat tagja.

„Két központot építenénk fel, az egyik az a kulturális központ lenne, ahol kimondottan táncművészet, mozgásművészet, előadóművészet, zene, festészet stb. területen próbálhatnák ki magukat az érdeklődők, a másik pedig a Digitális Erdély Központ, amely az új digitális technológiáknak a kipróbálására alapoz” – magyarázta a megyei önkormányzat képviselője.

A pályázat összeállítói optimisták a sikert illetően. Csép Andrea úgy fogalmazott, „rengeteg bátorságra volt szükségünk, de hiszünk abban, hogy jó munkát végeztünk”. Állítása szerint Marosvásárhelye és Maros megye akkor is nyert, ha pályázatával nem kerül be a második fordulóba, hisz a pályázatírás során felfokozódott az érdeklődés a kultúra iránt, és így sikerült azonosítani azokat a problémákat, amelyekkel a kulturális intézmények, kulturális szervezetek küzdenek.

„A győztes pályázattal megmutathatnánk, hogy az etnikai konfliktusokkal megbélyegzett Marosvásárhelyen béke van. Elképzelésünkkel a magyarok, a románok, a cigányok és a szászok még közelebb kerülhetnek egymáshoz, együtt dolgozhatnak azon, hogy a város, a megye még nagyobb európai ismertségre tegyen szert” – hangsúlyozta Csép Andrea.

Az Európa Kulturális Fővárosa 2021-ben címre 15 hazai város pályázik, a második fordulóba legtöbb négy város jut tovább, ezek közül választják ki, hogy melyik lesz 2021-ben Európa Kulturális Fővárosa. A pályázati dokumentumokat egy 12 tagú bizottság fogja elbírálni – két tagot a kulturális minisztérium delegál, tíz zsűritagot pedig az EU tagállamai.