Kedd, 2019. július 23.
LENKE napja
Menü

Kultúrtér

Hétfő, 2015. január 12. | Hamar Mátyás Ruben

Embermentők a Kultúrpalotában


Egyházi embermentők címmel nyílt kiállítás a Kultúrpalotában, a Maros Megyei Múzeum szervezésében. Az észak-erdélyi embermentők történetén keresztül a gettósítás és deportálás áldozatairól emlékeztek meg. A kiállítás megnyitóján a női zsarnokok illetve áldozatok kevésbé ismert szerepéről és helyzetéről tartott előadást Németh Edit Linda, a Budapesti Holokauszt Emlékközpont történész munkatársa.
 
 
A holokausztról feldolgozhatatlan mennyiségű információ létezik. Leginkább a könyörtelen népirtás jut az eszünkbe róla, hiszen több millió ártatlan ember meggyilkolásától nem lehet csak úgy eltekinteni. Azért van szükség megemlékezésekre illetve emlékeztetésre, mert a jelenlegi világpolitikai viszonyok is azt mutatják, nem tanultunk a II. világháború szörnyűségeiből. Legalábbis erre enged következtetni az, hogy a napjainkban történő iraki keresztényüldözések ügyében is hasonló hallgatás tapasztalható, mint hetven évvel ezelőtt a zsidók, cigányok stb. esetében, de ugyanilyen passzivitás övezi a Nigériában, Kolumbiában (és még folytatható a sor) zajló, tervszerű pusztításokat. Ez is azt mutatja, hogy szükséges erről beszélni – ellentétben azon szélsőségesek véleményével, akik szerint ez már túl van tárgyalva, vannak fontosabb dolgok is.
 
 
A kiállítást Dr. Haraszti György a Holocaust Dokumentációs Központ és Emlékgyűjtemény Közalapítvány kuratóriumának elnöke nyitotta meg. Beszédében kitért a régió helyzetére, történelmi sajátosságaira, hiszen a II. világháborút követően az észak-erdélyi áldozatokról vajmi keveset lehetett tudni, s ami még szörnyűbb, hogy az akkori rendszerben beszélni sem lehetett róluk. Így történhetett meg, hogy csupán a 80-as évektől kezdődött el a múlttal s annak bűneivel való szembenézés. 
Az egyházi szolgálatban levő észak-erdélyi embermentők nem csupán az általános antiszemita légkörrel szemben léptek fel – az által, hogy zsidókat rejtettek el, hanem az egyházuk álláspontjával is szembeszegültek. Hiszen bármily hihetetlen, a keresztény vezetők körében nem volt ritka a zsidókérdés ügyében a radikális állásfoglalás. Mondhatni tehát, hogy a nem viselkedtek túl pozitívan a magyar egyházak.  Természetesen tudni kell, hogy a magyarországi deportálási hullámok közül az észak-erdélyi volt az első, így ez is közrejátszott abban, hogy kevesebb életmentőt tartanak számon erről a területről, mint például Budapestről, ahonnan végül nem indítottak transzportot. De mindenesetre tény, hogy voltak embermentések. 
 
 
Németh Edit Linda, a Holokauszt Emlékközpont történésze, előadásában a deportálás és népirtás kevésbé ismert vetületeiről beszélt. Így hát a jelenlevők a deportált nők és gyermekek, illetve a kínzó fél (utólag halál angyalának is nevezett) szerepét vállaló nők történeteiből is hallhattak.
„Zsidó nő esetében terhesnek lenni bűn volt a náci birodalommal szemben. Ugyanígy a zsidó gyermek is ellenségnek számított” – hangzott el a megdöbbentő kijelentés. Hogyan fogadhatott el ilyen őrült eszmét oly sok társadalom, tehát emberek milliói? A válasz így hangzik: „A náci ideológia kitörési pontot jelentett” – tehát ezzel magyarázzák azt, hogy olyan nők és férfiak, akik mellesleg nem kifejezetten voltak jó tanulók az iskolában, vagy sikeres emberek, azonosulni tudtak a más kárán és elpusztulásán való felemelkedés gondolatával. Majd mindent megtettek annak érdekében, hogy ez meg is történjen. Irma Grese és Ilse Koch csak két olyan név, akik zsidó nők ezreit terrorizálták, gyötörték. Tetteiket soha nem bánták meg.
 
 
Fotók: Bucșa Vilmos