Péntek, 2020. augusztus 14.
MARCELL napja
Menü

Kultúrtér

Csütörtök, 2014. szeptember 25. | Lokodi Imre

Hadinyilvántartás


Szólt kisöcsém, hogy akkor valamit a nagy háborúról. Hogy az oroszok, a magyarok, a románok, a németek, az aknavetők, hogy BMF (Berndorfer Metallwarenfabrik) szuronyok, nem sorolta tovább. Így van ez, gondoltam, nagyapánktól tudom, ő is Napóleon keleti hadjáratáról érdeklődött, mielőtt elment volna Doberdóba.

Nyugi, kisöcsém, mondtam, nem az a helyzet, könnyen átesel. Annyi az egész, hogy a hadkiegészítőn (a francba, miket is beszélek), a hadinyilvántartásnál ágyékodat fogod takarni félszegen, mert a szőke bombázó azt mondja, álljon a falhoz, fiatalember. Ez az utolsó fázis, végeznek veled, de nem úgy, ahogy hangzik, hanem falra vannak kenve valami rubrikák, ennyi és ennyi, mondja be az írnoknak a szőke bombázó, vagyis hogy oké a testmagasság, mehetsz. Úgy értve: haza.

A múltkor a rádióban kérdezte valaki, csakugyan besorozzák a magyar fiúkat? Akkor jutott eszembe medgidiai (Dobrudzsa) Paic kapitány, aki becsülte a magyar fiúkat, velem is sokszor elbeszélgetett a Duna-csatornánál. Lógtam a kötélen egy csákánnyal, mint valami ipari alpinista, Paic kapitány a párkányról elragadtatva beszélt nekem Székely János Caligula helytartója c. drámájáról. Tudott Szőcs Gézáról, az Ellenpontokról is tudott, Szilágyi Domokost is szóba hozta, haljak meg, ha ez a tiszt most engem nem provokál, gondoltam, lehet, a politikai elhárítás embere, de nem. Később azt mondta, mi mind ártatlanul fogunk meghalni a háborúban, de nem nevezte meg, melyik háborúban. Ha majd a Szovjetunió belénk farol, mondta, amikor visszakérdeztem. Ilyen hülyén mondta, ha belénk farol a Szovjetunió. Nekünk nem Kalasnyikovot nyomtak a kezünkbe, krétatömbökből faragtunk nagy péniszeket Basarab környékén, a főtisztek azt mondták, mi vagyunk az építés, a béke katonái, a Varsói Szerződés, legyünk boldogok, hogy csákányozunk, és nem MIG-ekre célozgatunk Babadagon (Duna delta közelében).

Mondom, Paic kapitány toleráns volt a kisebbségi sorkatonákkal és úgy általában, ha valami felróható volt neki, az a tatár lányokkal szembeni ellenérzés, antipátia, megsúgta nekem, vigyázzak velük, mert jelentkezni fog a kankó, inkább a makedón lányokkal, mondta. Óvott még attól, hogy csigolyafűzből főzött, vágyat, férfiasságot serkentő kenőcsöt vegyek a hivatásosan határsértő, cigarettacsempész gagauztól, mert nagy átverés, legfeljebb cigarettát alkudok vele, megértetted, közlegény?

Megértettem, mondtam.

Idáig kalandoztam, amikor kisöcsém azt mondta, ne haragudjak, nagyon unja már privát hadviselésemet, nem is tudja, hányadsor mondtam el, azért hívott, mert száz éve már, mondta hangsúlyosan Kisöcsém, és neki fogalmaznia kell valami sajátosat. Arra kért, hogy a nagy háborúhoz köthető helyi történetet mondjak, semmit Erich von Falkenhayn tábornokról, különben is lelépik, mondta Kisöcsém, ha arra kerül sor, de nem mondta, hova az ördögbe lépne le.

Aha, értem, száz éve bizony, kapok észbe, tudom is már, mit akar tőlem kisöcsém. Majdnem azt mondtam, istenem, hogy eltelt az idő, de nem mondtam, csak azt, hogy jó helyen jársz kisöcsém, dédapád is elment a háborúba, de mielőtt elmasírozott volna, megjárta a fogadót, elment dédnagyanyád ablaka alá, hogy búcsúzni jöttem hozzád, Kis Kató.

Akkor ma egy ilyen nap lesz, mondtam kisöcsémnek, várj, amíg előkeresem neked dédanyád elbeszélését, hogy akkor kezdődött, amikor elpattant dédapád faliórájának rugója, megállt benne az ütő.

Hallgatlak, mondta kisöcsém.

Akkor jegyezd lisöcsém: a húrszakadás 1914 nyarának egyik délutánján következett be, az óra akkor ütötte el az utolsó percet, amikor rosszat mozdult a szerb diák. Bizonyos, azon a napon szólt az utolsó bimm-bamm dédapád házában, amikor Princip Gavrilo Szarajevóban agyonlőtte a nyitott automobilból integető Ferenc Ferdinánd trónörököst, és dús keblű szépasszonyát. Dédapád azt mondta, bizony ő már meg nem csináltatja, mert nincs trónörökös, pozdorjázik a monarchia, holtbiztosan itt a világvége. Az óra azóta is áll.

Az első világvége csakugyan megérkezett, dédapádnak küldték a behívót. Ráérős ember volt, kétszer is üzenték, menjen, mert a haza hívja. Ráért, harmadszor nem üzentek, érte jöttek inkább. Dédapád az álló órára mutatott, nem tudta, mikor lesz az indulás Galícia felé. Dédanyád csak később menekült, a nagy oláh betöréskor, ment Marosvásárhely felé, székelyek menekültek bocskorban mind. Jött velük szembe a kassai gyalogezred, csináld meg már Mányi, mondta egy székely az asszonyának. A kínban levő Mányi köré gyűltek más fehérnépek, de egy se bába, se apácanővér. Ess át, ess át, biztatta Mányit embere a ló rúd előtt, dédanyád látta, hogy ugyancsak parasztszekéren menekült a zsidó. Asszonya szép nő volt, úrias is, parasztos is a drága Horovitzné, ő segítette ki Mányiból a csecsemőt. Tudnod kell Kisöcsém, Horovitz István rőfös és kelmekereskedőnek öt fia, két veje, két unokája harcolt a galíciai frontokon, ezt megtudva azt mondta a kassai gyalogezred parancsnoka, meghajtom magam előtted, zsidó. Dédanyád úgy emlékezett, az ezredes csak annyira hajtotta meg magát, amennyit egy magyar királyi honvédezredes megengedhet magának ilyen körülmények között.

***

A második világvége húsz év múlva jött, dédapádnak küldték a behívót. Ráérős ember volt, kétszer is üzentek, menjen, mert a haza hívja. Megint csak ráért, harmadszorra nem üzentek, jöttek érte inkább. Az órára mutatott, nem tudhatta, mikor lesz az indulás a Don kanyar felé. Elment a fogadóba, este odabújt, holnap indulunk a frontra, búcsúzni jöttem hozzád, kis Kató.

Először is a zászló, figyelmeztette dédanyád barátnőjét a falu kisbírója.

Abban az időben zászló se volt, pontosabban szólva nem mindenkinek volt piros-fehér-zöldből. Dédanyád erősen szeplős barátnője csak a második bécsi döntés után ment el a rőföshöz, adna neki hitelbe három zászlószínt. Adott.

Amikor vitték a rőföst és asszonyát, dédanyád erősen szeplős barátnője utánuk pökött. Pár napra rá dédanyád és erősen szeplős barátnője a városban járt, irányított menetben látták a rőfös asszonyát. Dédanyád erősen szeplős barátnője kútról vitt friss vizet a sápadt asszonynak, mondjuk, törlesztett. A kakastollas szemet hunyt, mert azt mondta, tetszik neki dédanyád barátnőjének sok vörös szeplője. Valójában olyan volt, mint otthon a rozsdát fogott Máriaffy gróftól ránk maradt vaskályha öntvénye.  Csábító jegyekre ment az élet is.

Szóval száz éve áll az ingaóra, tűnődött kisöcsém. Azt is mondta, lehet, negatívba ment át a szerkezet, visszafelé méri az időt.

Így is mondhatjuk. Tényleg.

Kisöcsém arra kért, akkor legközelebb 1814 nyaráról beszéljek valamit.

Meglesz, ígértem. Kapásból valami hadjáratra emlékszem, Mold(o)vát elözönlötték cári seregek.