Hétfő, 2020. július 6.
CSABA napja
Menü

Kultúrtér

Hétfő, 2015. június 1. | Csonka Helga

Sokkoló kiállítás a Bolyai Klubban


Lehet szeretni, vagy elutasítani, viszont nem lehet közömbösen elmenni mellette” – tapintott rá a lényegre Jakab István, a Maros-Mezőségi Református Egyházmegye esperese a Kontraszt kiállítás megnyitóján. A kiállítás a tinédzserek pubertás kori problémáira próbálja felhívni a figyelmet, Jakab István szavaival élve tulajdonképpen egy sikoly a világhoz. Arra ösztönzik a látogatókat, hogy tudatosuljon bennük: az élet egy ajándék, amit nem érdemes eldobni maguktól.
 
 
A Kontraszt vendégkiállítás immár második alkalommal tárja a nagyközönség elé a sokkoló tényeket, a szürkének tekintett témákat, nem mindennapi tálalásban. A kiállítást fiatalok készítették fiataloknak, azzal a céllal, hogy a saját nyelvükön megszólítva üzenjenek a bajbajutott tiniknek, hogy van kiút.
A magyarországi Kisvárdai Református Egyházközösség ifjainak a kezdeményezését a kisvárdai rendőrség támogatásával Magyarországon mintegy 60 ezren látogatták meg, Erdélyben mintegy 12 helyszínen eddig már 1500 személyt sikerült elérniük a felhívó jellegű képsorozatokkal és videofelvételekkel – magyarázta Tussay Szilárd, az Erdélyi Egyházkerület ifjúsági referense a megnyitón.
 
 
A tinédzserek körében egyre elterjedtebb a drogfogyasztás, egyre fiatalabb korban nyúlnak a cigaretta és alkohol után – ez a tény a szakemberek szerint aggodalomra ad okot. Mindemellett az öngyilkosság is egy olyan rossz választás, amely megfelelő kezelés mellett elkerülhető lett volna. A szervezők a prevenciót emelték ki a kiállítás egyik fő céljának, ugyanis az érdeklődők szakemberekkel is elbeszélgethetnek, miután végignézték a tárlatot.
 
 
A kiállítás 2015. június 1-je és 26-a között látogatható, minden hétköznap 10 és 16 óra között a Bolyai Klubban (Teleki-Köpeczi Ház), a Forradalom utca 1. szám alatt. A tíz főnél nagyobb csoportok esetén előzetes bejelentkezés szükséges a 0749-191-175-ös telefonszámon.
 
A szerző fotói