Hétfő, 2020. február 17.
DONÁT napja
Menü

Kultúrtér

Vasárnap, 2014. július 27. | Molnár Bea

Szövegek a kereszteződések terében


A 44. Látó Irodalmi Játékokat Mán-Várhegyi Réka, Kiss Tibor Noé és Bartók Imre koreografálta Szabó Róbert Csaba irányításával. A más-más karakterű szövegek egyik közös pontja, hogy látszólag nehezen befogadhatók. Már csak azért is, mert a szociológiát keverik a horrorral és a filozófiával. Ebben a műfaj-kereszteződésben találkozott három szerző és a közönség a G. Caféban.

Amikor egy címben (vagy akár szövegben) előfordul a „boldogtalanság”, rögtön kérdéseket fogalmazunk meg magunkban. Már nem a miértekre, hanem a ténylegekre keressük a választ: így írunk, tényleg? Ilyen boldogtalan a kortárs magyar próza? Tényleg ezt érezzük a kortárs szövegekben, vagy csupán minden illeszkedik egy már megszokott mederbe? Bár a kérdések nem először merültek fel a nap folyamán (beszélgettek már erről egy – Parászka Boróka által készített – interjúban is), kimeríthetetlennek bizonyult a téma, mivel olyan könyvekről van szó, amelyek a boldogtalanság fogalmát sokkal tágabb és ironikusabb megközelítésben láttatják.

Mán-Várhegyi Réka, Bartók Imre, Kiss Tibor Noé, Szabó Róbert Csaba

„Én nem érzem boldogtalannak ezt a könyvet, ha valóban az lenne, nem foglaltam volna bele a címbe azt a szót, hogy boldogtalanság. Most már úgy olvasunk, hogy egy ilyen szó mindent implikál, csak azt nem, hogy akkor most tényleg. Azért ez lett, mert a többi novella címe alkalmatlannak bizonyult arra, hogy kötetcím legyen.” – fogalmazott Mán-Várhegyi Réka a címválasztása kapcsán. Az általános jelenség az, hogy egy irodalmi mű szereplőinek nehéz helyzeteket kell megélniük, ezért sokkal praktikusabb arról írni, hogy milyen megmérettetések között élnek. „Nem lehet nem látni, hogy ebben a címben a boldogtalanság szó mégiscsak ironikusan szerepel” – hangsúlyozta Bartók Imre. Ha néhány lépést hátrálunk, azt láthatjuk, hogy – a görög tragédiáktól kezdve – a világirodalom is egyfajta „boldogtalanságról” szól. Az irodalom elsősorban sosem a boldogság kikiáltásának tere volt.

Egyébként is a világirodalom szele érezhető a szövegekben. „Mintha kinyitották volna az ablakot és befújt volna” – mondta az est házigazdája. Egyik ilyen szellő Michel Houellebecq. Réka olyan helyeket, tereket és karaktereket használ, amelyek ismerősek ugyan valahonnan, de lényegében talán a világirodalom felől ismerősek, mert olyan nyelven íródtak, amely „kedvesen ismeretlenné teszi” az Auróra-telepet.

Mán-Várhegyi Réka

Bartók Imre egy trilógián dolgozik. Az első, A patkány éve c. után következett A nyúl éve. Ezekben a kötetekben kísérletezik szöveggel, kontextussal: hat a filozófia és a horror, összekapcsolódik A texaszi láncfűrészes Heideggerrel, keverednek a műfajok. Szóval csakis a klasszikusok. „A film végén a maszkos őrült feje fölött lóbálja a bepörgetett láncfűrészt, és valahogy ez összekapcsolódott bennem, és azt gondoltam, hogy ez Heidegger. Mert volt egy fura állandósága.” – érvelt Imre. A filozófiának valahogy át kell csapni a valóságba, nem pusztán vizsgálnia kell a világot, hanem meg is kell változtatnia azt. A Patkány éve ennek a filozófiának egyfajta kibontása, akár paródiája. A fikció kiemelt szerepnek örvend, ám a kitalált történetek nagyon is valóságosak.

Bartók Imre

A valóságosság Kiss Tibor Noé szocioriport-szerű Aludnod kellene c. könyvéből rajzolódott ki az est folyamán. Ez a valóság a kiszolgáltatottság. Míg a szerző első könyvében (Inkognitó) egy kiszolgáltatott személyről van szó, az Aludnod kellene-ben olyan – szociológiailag leírható – lecsúszott társadalmi csoportról, amelynek tagjai a rendszerváltás után nem találták meg többé a helyüket. Az alaphelyzet az, hogy nem történik semmi. A klasszikus értelemben vett történetnek csupán nyomait lehet megtalálni. Állapotokat tükröz, „de ezek az állapotok is látszólagosak, ahogyan a cselekmény is az. Minden látszólagos egy olyan helyen, mint amiről a könyv szól” – mutatott rá Noé a megírtak sajátosságára. A kiszolgáltatottság, az igazságtalanság, az elnyomás olyan jelenségek, amelyek valahogyan „mágnesként vonzzák, utolérik” a szerzőt. A kirajzolódó helyszín és állapot nem konkrét, sőt: ilyen Magyarországon (és nem csak) nagyon sok van. „Miután apám elolvasta, mondta, hogy nem rossz, de még háromszáz ilyen hely van az országban.” – igazolta édesapja Noét. Ezekből az állapotokból nincs kitörés. „Akik itt ülünk… és így élünk, nem tudjuk elképzelni, hogy azok az emberek, akik egy ilyen kötetben szerepelnek, a valóságban hogyan élnek. Ezt nem tudjuk elképzelni. Látunk dolgokat, de erről fogalmunk nincs, és erről nem is nagyon akarunk gondolkodni, mert senki nem tud velük mit kezdeni.” – fogalmazott Kiss Tibor Noé.

Kiss Tibor Noé és Szabó Róbert Csaba

Az a baj, hogy úgy viszonyulunk a könyvhöz, hogy „jé, itt egy remek könyv, megtapsoljuk, aztán annyi. Van ennek irodalomtörténeti előzménye, például a holokauszt-irodalom. Mit jelent az, hogy nagyon szép verseket írunk arról, hogy mi volt, de ez kinek jó? Kapok érte egy József Attila-díjat? És? Jaj, de jó!” – mutatott rá a dolgok groteszk működésére Bartók Imre az Aludnod kellene kapcsán, majd hozzátette, hogy ennek korrigálása nem az író feladata, hanem a kritikáé: „ez valahol a kritika feladata volna, hogy ne csak megtapsolja ezt a könyvet, mert remekül van megírva, hanem a tárgyalt állapotokról próbáljon meg valamit gondolni, hogy mit jelent az írástudó felelőssége, mit jelent a szociális érzékenység az irodalomban, mert a taps problematizálás nélkül önmagában nem elég.”

Három szerző, három új könyv, sok műfaj és felmerített kérdés. Olvassunk, gondolkodjunk, válaszoljunk: Boldogtalanság az Auróra-telepen, A nyúl éve, Aludnod kellene. A 44. Játék után megint (még mindig) úgy bontottunk asztalt, hogy (meg)beszélgethetnékünk támadt. De előbb záróakkordként szövegrészleteket hallgattunk és tapsoltunk meg a mindenféle kereszteződések terében.   

(Fotók: Szabó R. Ádám
Kiss Tibor Noé fényképezőgépével :) )