Péntek, 2020. augusztus 14.
MARCELL napja
Menü

Kultúrtér

Szerda, 2014. április 23. | Szerk.

Virtuális Marx József-kiállítás


Virtuális kiállítással ünnepli a 100 éve született Marx József fotóművészt a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház. Marx József már 1931-ben, középiskolásként díjat nyert egy fotóművészeti versenyen. Készített igényes riportképeket és fotóművészeti munkákat: táj- és műemlék felvételeket, tárgyfotókat, aktképeket, portrékat. Fotótékája több mint 200000 fényképet tartalmaz. Mintegy ezer nemzetközi és hazai kiállításon vett részt, melyeken kétszáznál több díjat nyert. 50 év a fotóművészet szolgálatában című retrospektív egyéni kiállítását az ország hét városában mutatták be. A Romániai Fotóművészek Szövetsége országos vezetőségének tagjává, majd díszelnökévé választották. 1969-ben a Nemzetközi Fényképész Szövetség (FIAP) kiváló művésze címmel ajándékozták meg; kitüntették a Honoraire Excellence és a Honoraire Golden Eye (Aranyszem) díjakkal. 1976-ban az Egyesült Nemzetek díszoklevelét kapta meg a nemzetközi fotóművészetben elért eredményeiért.

A fotóművész számos fényképet készített a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház próbáin és előadásain is – az intézmény ezért is fontosnak tartja, hogy megemlékezzen születésének évfordulójáról.

„A színházművészet az egyetlen a művészetek között, amelyben a függöny legördültével a létrejött alkotás megszűnik. Egy festmény, egy film, egy regény, egy szobor, az alkotás lejárta után is sok idővel élvezhető, fogyasztható. A színház a pillanat művészete. A színházban, ahogy Kányádi mondja: „nincs az a film, az a magnó, vissza ez már nem játszható”. Mi történik a színházi előadásokról készült, videó felvételekkel, fényképekkel? Ezek sajnos nem mások, mint időben véges alkotás dokumentumai, amelyek azt bizonyítják, hogy egyszer létrejött az előadás… persze ha a fényképész, alkotó is, akkor a színházi alkotásból új művészetet tud teremteni” – írja Gáspári Attila, a színház igazgatója, a kiállítás kurátora. Egy-egy előadás megihleti, beindítja az alkotási folyamatot és olyan műveket hoz létre, amelyek önállóan megállják a helyüket. A múltban sokan fényképeztek színházi előadásokat, de keveseknek sikerült, olyan minőséget létrehozni mint Marx Józsefnek.

„Kevés olyan jó kedélyű embert ismertem, mint ő volt. Mindig mosolygós, mindig derülátó és rajongó. Ez a hihetetlen optimizmusa és szakmai felkészültsége egy-egy közepes előadásból, remek pillanatokat hasított ki optikájával. Sokszor persze az is megesett, hogy nagyon rossz alkotásokból fényképezett össze maradandó műveket. Mi volt a titka? Tudta a mesterségét és szerette azt ami csinál.  Furcsán hangzik ez ma, a szuper érzékeny műszerek, a minden részletre kiterjedő fotókat  feldolgozó programok korában. Megpróbálunk emlékezni rá, alkotáscserepeivel! Köszönjük, hogy voltál és nem feledjük a fényképezős próbákon mosolygós arcodat és a folyamatos bíztatást: tessék, játszani, játszani, játszani, mert nem tudok másként fényképezni” – fogalmaz Gáspárik Attila.