Hétfő, 2019. november 18.
JENŐ napja
Menü

Margó

Hétfő, 2013. június 10. | Lokodi Imre

Döglilán


1. Jó sok (20) évvel ezelőtt az újjászületett ember beszélt belőlünk, új ember szemével néztünk szét: na de hát, minden olyan lepusztult és nyomorult? A válasz természetesen: minden lepusztult és nyomorult. Azt mondtuk, nem baj, csak idő kérdése, rendeződik életünk. Úgy ment, hogy elévettünk mindenkit, mert mi, élők, azt tartottuk, amíg vérrel, borral egy kicsit töltődünk, addig a holtakat keressük. Mert miféle közösség az, amelynek egy rendes, megbecsülhető holtja sincs.

A dolog nagyon rendben van: ahol nem egész alakosat, ott mellszobrot kapott a megkerült felmenő, ahol pedig kőből, fából, bronzból nem jött ki, ott a neve az iskola, kultúrház neve lett, tele voltunk ünneppel. Tavasz fele tele voltunk, nagyon is. Mondtunk okosakat: az ünnep szent tartalma az életnek, benne a hétköznap értelme lepleződik le.

Egyszercsak elfogynak a megkeresnivaló felmenők, következésképp elfogynak az ünnepek, a hétköznapok többé nem lepleződnek le. Jó, ha a kőemberről egy szálon és egy szóban el lehet mondani: költő volt, polgármester volt, író volt, néptanító volt, polihisztor volt az illető, tessék, csak tessék beljebb kerülni. 

Beljebb kerültünk, most a termeket is nevezik. Ha ez így megy, akárki meglátja, színházban, kultúrpalotában minden darab széknek neve lesz, szép leltáros történelemkönyv. Öröm lesz hallani, amikor a kellékes vagy színpadmester a kulisszásnak hátraszól: hozzad már azt a Decebal-széket, a kurva életbe! És egyszer még jelenteni fogják, hogy a Delly Ferencről nevezett teljes alpakka evőkészlet eltűnt. A rendőrség természetesen színesfémtolvajokra fog gyanakodni.

2. Így megy mifelénk, Edélyben a vidék élete, kivált ott, ahol az életnek mégsem így kellene mennie. Egyszercsak zárni kezd(ett) valami, megint zárni kezd(ett) el, mert a mi életünkbe nem fér bele egy külső világ, amely kíváncsiskodni tud lényegünk felől úgy, hogy a helybenvalót megismerés nélkül tagadja, pusztulásra ítéli.

Érdemes megvizsgálni, ki tenyerel bele durván a mozdíthatatlannak vélt világ statikus képébe mifelénk; érdemes megvizsgálni, a jött emberek hogyan élnek, mivel foglalkoznak, miért jöttek, milyen a helybeliekkel való viszonyuk, ismerik-e a helyi hagyományokat, milyen nyelven kommunikálnak, sztereotíp létontológiákon kívül mit mondanak még. Nem is hinnénk, milyen sokféle – a bevett sztereotípiákat meghaladó – árnyalású képek születhetnek újabban.

De mert mondva van, Erdély jövője elsősorban turizmusban keresendő, érdemes megnézni, hogy az új emberek szocializációjuk, esztétikai elvei-ízléseik szerint miként építkeznek arra a formakultúrára, formagazdagságra és arányrendszerre, ami mifelénk évszázadok óta karakteresen jelen van. Ezért lenne érdemes sokaknak megnézni S. Sebestyén József  hétvégén nyílt Dialógus című tárlatát a Bernádyban.

Persze, egy füst alatt magunktól is kérdezem: hogy lehet lakni, élni, vizitáltatni  döglilára festett nyárádmenti kúriát?