Hétfő, 2019. november 18.
JENŐ napja
Menü

Margó

Hétfő, 2013. október 7. | Lokodi Imre

Erőátviteli megoldás


Évekkel ezelőtt valahol Magyarországon ellopták a hősi halált halt pilóták emlékművéről a légcsavart, feltételezhetően újrahasznosítható nemesfémből készült az aviatikai szerkezet. Elég nem szép, mert azt mondom, duplán is hősök a pilóták, földön járni is elég kockázatos, hát akkor a légben csavarogni. A pilótáknak, mert erősen rászolgálnak az életre, nem is kellene soha meghalniuk.

A történettel jött egy kis újrahasznosítható, az aviatikától lényegileg nem elvonatkoztatható allegória: jó, ha az emlékművek néha magasba tudnak emelkedni. Kár, hogy Petőfi vagy Kossuth nem tud magasba emelkedni, amikor orrbazavarják a költőt a fehéregyházi úton, vagy leöntik festékkel Kossuthot valahol Felvidéken. Tudok mást is: a szobrok olykor nyakig mennek bele az árba, jó, ha tőlem tudják, Kolozsvári Puskás Sándor térplasztikája nagyárvíz idején volt rév is a Kárpátok sétányon, Marosvásárhelyen. Az megint más kérdés, hogy a marosvásárhelyi alkotást szintén megfosztották a nemesfémtől (lásd még: Borsos Tamás),  de hát a plasztika sorsa is talányos: ér(c)től az óceánig.

Na de hát mire jók a közterek, mi a szó, miféle ízlés van mifelénk? Például lehet  (márciusi, októberi) ünnepet mezőkön, réteken (Postarét) ülni, nem is kell hozzá csillogás, tűzijáték, és nem is kell pompásan korzózni. Nem is kell továbbá tavalyról elévett veretes beszéd, és nem kell  vonulni okvetlen legalább hétfelé, a nemzet törzsi disztribúciója, a vérmérsékletek és politikai szekértáborok őszi-tavaszi (madár)vonulása szerint. És ez még nem minden, mert nem kell kivenni szent királyok, költők, tábornokok kezéből a lényegi jegyeket, és nem muszáj azokkal szépen felöltözni.

Van úgy, hogy tudunk szépen imádkozni, szomorú nemzeti vízióktól megmentett beszédeket mondani, el tudunk menni tónézni, a bözödújfalui siratófalnál tisztelettel nagyokat hallgatni, sőt, szépen el tudunk egymástól köszönni. És van úgy, meg tudjuk állni, hogy szót se ejtsünk magyarországi politikai viharokról, olykor semmi disztichon, érzékenység, patetikusság sincs, se szaladó víz, se maradó kő, elmúlik a pillanat anélkül is nyomtalanul. Jó, ha az ünnepeken már nem ízlésünk szerint való orbánozni, gyurcsányozni.

Emlékszünk? -  az erdélyi pünkösd ki lett nézve egykoron, szép politikai szavakból kívánt volna fonni rojtokat a haza szent (megosztott) zászlajára a kisgazdából sómenné lett politikus, de a bölcs ferencesek megüzenték a derék Torgyánnak: a csíksomlyói búcsú politikai fesztivizmusra nem alkalmas, sőt, egyáltalán, soha nem alkalmas.

Nagyon rendjén volt a dolog, vagyis nagyon rendjén van, ha a szobrok, emlékművek és szakrális-nemzeti kegyhelyek el tudnak az alkalmatlan pillanattól egy kicsit emelkedni. Jó, ha nincs kéznél attribútum, országalma, szent korona, palást, kard, nincs kisajátítás, hogy meg legyen mondva: ez és ez a mi, kizárólag a mi szentünk, a mi királyunk, ez a mi Kossuthunk, Petőfink, Nagy Imrénk, csakis mi gyarapítjuk szívük gazdagságát.
Tényleg, jó lenne, ha azok az ordináré tolvajok megkímélnék az emlékműveket, hogy a szorító, vaskos, ragacsos ölekből hadd tudjanak elemelkedni. Ha mégis.