Hétfő, 2019. november 18.
JENŐ napja
Menü

Margó

Kedd, 2013. augusztus 27. | Lokodi Imre

Ki jár az avaron?


Ha akarják, nem kilenc, hanem negyvenkilenc szobrot állítanak Marosvásárhelyen. Ezt jó tudni.

Ha kell, százkilencvenkilenc szobrot állítanak tanácsi határozat nélkül, a polgármester jóváhagyásával. Ez egy ilyen periódus megint, erőt demonstrálnak. Tegyék.

Bár – gondoljunk csak bele – általában minden kezdő és haladó haalom fényes nappal, mondjuk úgy, a nagy nyilvánosság előtt szokott erőt demonstrálni, az üzenetet nemzeti kebleken dobolva, lihegve ki, majdnemhogy fulladásig. Csodálkozom, minek ez a szerénység, minek árnyékban, köhintés nélkül, minden neszt visszafojtva; szóval minek  leplek alatt, merthogy szobrokat tömeg előtt szokás kitakarni.

Mondjuk azt, jellemző és sokat mondó ez a lopakodás, benne van mindjárt kerek száz esztendő. 

Gondolom, nem azzal van bajunk, hogy megtalálnak Marosvásárhelynek egy moldáviai költőt, hanem azzal van bajunk: ahogy. Rosszul mondtam, dehogyis van bajunk, fenntartásunk inkább, mert annak lehet baja, aki a szobrok betelepítésére van kényszerülve. A kitelepítetteknek megvan a maguk sorsa, dehogyis rettegnek a színesfémtolvajok. Nem baj, Borsost visszalopják újragyártva, leltári számmal, se szó, se beszéd.  

Román kolléga mondta, sülne a bőr a képén, ha tanácsos lenne, abból kifolyólag sülne, hogy ő is kénytelen lenne szobrozni olyan városvezetőnek, aki meg sem kérdezi az ő véleményét. Hajlok arra, hogy valamennyi többségi városi tanácsosban fel sem merül a hazafiatlan szándék, hogy akármit is megkérdőjelezzen, ami csak nemzetinek van mondva. A betelepített szobor nemzeti kérdés, Marosvásárhelyen főleg nemzeti, és persze hogy rábólint, miért is ne arra elsősorban, aki Adrian Paunescuval szorosan barátkozott. Rábólint akárki másra, mert névsor Marosvásárhelyhez képest is meglehetősen hosszú, kultúra dolgában nem a városi tanácsé a szerep, hanem a politikai kezdeményezőké, akik időközben városunkban élő két nép közérzet felelősei lettek, és a lopakodás, a kertek alján járás a természetük, aszerint súgnak. Úgy, úgy, mondja nekik a végrehajtó.

Aszerint tesznek, aszerint önlelepleznek a téren. Aszerint babrálnak táblákkal az iskolák zászlóktól árnyékos homlokzatán.

Részemről állítsák a soron következőt, negyvenkilencet, százkilencvenkilencet, elférek mellettük, percig sem bántanak. Nem szólok hozzájuk, tőlem nincs jó reggelt, se jó estét, mert titokban jötteknek nem szokás kalapot emelni.

Ha kezd szürküledni, tudom, ki jár az avaron.