Hétfő, 2019. november 18.
JENŐ napja
Menü

Margó

Szerda, 2013. október 9. | Farkas István

Patkolják a köpönyeget?


„Egy szeg miatt a patkó elveszett/ A patkó miatt a ló elveszett/ A ló miatt a csata elveszett/ A csata miatt az ország elveszett/ Verd be jól azt a patkószeget!” Ez az angol mondóka jutott eszembe a tegnapi tanácsülés után. Mert Marosvásárhely magyarsága mostanában szomorú események elszenvedője. Mondhatnám azt, hogy csatákat vesztünk, vagy csak nagy küzdelem árán nyerünk, de nem szabad(na) a betyárkort idézni. Hisz nincs harc, csak joggyakorlás, még ha másnak tűnik is. A nemrég lecsengett magyarnapos-dorinfloreás-eddavisszalépéses, groteszk és (számunkra...) fájdalmas eseménysorát a napokban új, szintén a magyar ajkú kisebbséget célzó, elgondolkodtató hatósági intézkedés kavarta fel, amelyre  az önkormányzati tanács tagjai tiltakozásként (!) magyarul szólaltak fel.

Nem szeretném megtudni, hogy mi lett volna abban az esetben, ha az Itthon vagyunk civil csoport egyik tagját nem büntették volna meg. Nem szeretném tudni azt, hogy meddig folytak volna csak román nyelven a tanácsülések akkor, ha nem fog bele senki a piac kétnyelvűsítésbe. Nem szeretném megtudni azt, hogy az „új önkormányzati csapat” miért nem gondolta úgy már július 10-e után, hogy legalább gesztus-szinten beviszi a kétnyelvűséget az önkormányzati ülésekre.

Abban a városban, ahol egy magyar gyógyszertári felirat miatt majdhogynem polgárháborúba torkollt a népharag 1990-ben, azzal szembesítik a magyar lakosságot 2013-ban, hogy az anyanyelvhasználat nem alapjog, hanem a tiltakozás eszköze. Ha ez így van, akkor itt igencsak komoly problémák vannak. És ezért ugyanúgy felelős a románul beszélő, magyar anyanyelvű bolti eladó és vevő, mint az a helyi képviselő, akinek a magyar nyelvhasználat a bátorság próbája! Persze, jól tudjuk, hogy az utat nem éppen úgy kövezték, hogy azon könnyű lenne menetelni. De ez nem volt titok – 2003-ban például Kolozsváry Zoltán, az RMDSZ önkormányzati frakciójának helyettes vezetője kijelentette: soha nem fog élni anyanyelvhasználati jogával, még úgy sem, hogy ezt a helyhatósági törvény lehetővé teszi.

Ugyanilyen emlékezetes Dorin Florea nyilatkozata is: „tíz nyelvet is beszélhetnek a magyar képviselők, ezzel csak a képmutatásukat és a demagógiájukat bizonyítják”. Ezek után kérdezhetjük, de azt hiszem, inkább kijelenthetjük, elkéstünk az ilyen típusú tiltakozásokkal.

Ha 2001-ben következetesebben megkezdődött volna a magyar nyelvhasználat közigazgatásba történő bevezetése, mára már nem jelentene problémát ez. A lemaradást egyértelmű, és az is hogy behozni, bepótolni csak egyetlen úton lehet: az önkormányzaton keresztül. Az a bizonyos labda jó messzire bepattant ugyanis arra a térfélre.