Hétfő, 2019. november 18.
JENŐ napja
Menü

Margó

Hétfő, 2013. április 29. | Dimény Lóránt

Üzenet a médiának


Többször javasoltam már az erdélyi magyar médiában dolgozó ismerőseimnek, hogy legyenek kellemetlenek. Legyenek szálka, félrenyelt falat, amelytől köhög, rángatózik az a nagy test. Nemcsak nemzetiségi kérdésekben legyenek ilyenek, hanem úgy általában. Piszkáljanak fel, forgassanak meg, legyenek bosszantóak és bátrak.

Olyanszerű meggyőződéssel tettem ezeket a javaslataimat, mint amilyen ellenszenvvel (nem) nézem a bukaresti kereskedelmi hírcsatornák könyöklős, mindentudóan alpári, agresszíven polarizált és vad világát. Gyomor kell ezeket nézni, pontosabban csak az kell, egyébre ugyanis nem igazán van szükség.

Persze erdélyi magyar médiaképviselőként nehéz felforgatónak lenni, úgy, hogy közben derűsnek, fényes arcúnak, jóakaratúnak, és végső soron igazságosnak tűnjön a kolléga. Nehéz igazi erdélyi (magyar) érdekeket védőnek, liberálisnak, konzervatívnak, nemzetápolónak, nem románbarátnak, ómagyar hagyományőrzőnek, eremdéeszesnek, emenpésnek, fideszesnek, nem megosztónak tűnni. Merthogy valamilyennek azért lenni csak kell. Akkor is látszik az ember valamilyennek, ha nem igazán akar. Szóval az is kérdés, hogy milyen céloknak veti alá a munkáját az ujságíró, tévés, rádiós vagy hírportál szerkesztő. Mi az, ami szentesíti a kellemetlen, helyenként bántó eszközöket?

Mi lenne, ha az erdélyi tévécsatorna kézikamerás stábja a vásárhelyi pénzügyi hivatalban magyarul, magyar formanyomtatványokat igényelve próbálná lebonyolítani az adózási ügyeket, és ebből műsor készülne? Olyan túlélő műsorokhoz hasonló: egyedül az őserdőben. Ez például (látszólag) nem kerülne többe, mint az állatkertben lencsevégre kapni a már szépen gömbölyödő Tányát. Mi kell tehát egy ilyenhez? Legfőképpen bátorság, törvényismeret és tehetség bőven. Tudom, könnyebb lét is lehet, mintsem az oroszlánt saját barlangjában szorítani sarokba, hanem mire valók akkor azok a nemzetiségi törvények, ha senki sem tart igényt rájuk. Én szóban már próbáltam a szóbanforgó papírszagú hivatalban, mármint ezt-azt igényelni, túl nagy siker nélkül, és bizony megígérem, hogy a következő dolgom alkalmával fogok kérni egy magyar nyelvű nyomtatványt, mert ennek a lehetőségéről ugyan hallottam, de látni nem igazán.

Ilyen értelemben a kukker.ro mindkét végén hegyzett, sepsiszentgyörgyi és kolozsvári kenyérkérős filmje néhány pályahosszal lekörözte az erdélyi magyar média jellemzően renyhe, kásakerülgetős produkcióit. Nézzétek meg feltétlenül, mert valami ilyesmire gondolok, mint koncepcióra és kivitelezésre. Bátor, friss, lényegretapintó, ugyanakkor építő jellegű és jóérzésű.

Ezt a talpraesett rámenősséget mintha nem tanítanák azon a bizonyos média szakon, vagy kommunikáción, vagy bárhol, ahol azok az emberek teremnek, akik a különböző vásznakról visszanéznek ránk. A folyton megfelelés valakinek, a nem felforgatjuk, így nekünk sem lesz bajunk hozzáállás, a nem beszélünk, inkább sértődünk hangulat, mintha egységesen mindenütt felütné a fejét. Miért lenne végső soron másabb a média?

Ugyanakkor azt gondolom, hogy a vegyük kezünkbe sorsunkat jelszó mindaddig dohos prolibútordarab marad, mert üres retorikának már megszűnt lenni, amíg nem tud valódi éles hangnemet képviselni az erdélyi média. Irányvonalról még nem beszélünk, csupán érdeklődésről, minőségről, ha úgy tetszik, a szakma tiszteletéről.

Menjetek, üssétek bele az orrotokat mindenbe, rúgjanak ki az első ajtón, másszatok vissza a hátsó ablakon! Romboljatok mítoszokat, forgassatok fel mindent, kerüljön a hordalék az új vizek által mosott mederbe. Ezzel szerintem nem mondtam semmi újat: ez nektek feladatotok!