Hétfő, 2019. november 18.
JENŐ napja
Menü

Margó

Hétfő, 2013. október 14. | Dimény Lóránt

A zöldségpiac esete a banikkal


A zöldségpiac fölött az ég haragos és sötét. A kibédi hagyma sem az igazi már, a nyárádmenti murok sem. Ízre sem, névre sem. Cetli van, de az sem az igazi. Semmi sem a régi, semmi sem új.

Egyik oldalon az egyértelmű sérelem, a hatalmi visszaélés, másik oldalon a pimasz, törvénytelen provokáció. Számomra az elgondolkodtató, hogy mindkét oldal micsoda vehemenciával tudja védeni a saját igazát. Semmi közeledés, semmi szemlesütés, semmi beismerés. Erőből mindent!

Átböngésztem a román nyelvű sajtót, miként reflektált az esetről. Többnyire sehogy, távolról sem volt akkora visszhangja, mint a magyarban. De kivétel nélkül az akció partizán jellegét, törvényen túli mivoltát, szenzációkeltési szándékát domborította ki. Semmi továbbgondolása a mélyben esetleg húzódó indítékoknak, az üzenetnek, semmi reflexió, semmi elemzés.

Apropó, miért is nem kért engedélyt a hölgy a szórólapok osztogatására? Az eset óta, mindennek ismeretében, kérvényezett engedélyt, hogy folytathassa az akciót? Miért nem? Megadták? Miért nem? Megannyi kérdés, amelyek nem merültek fel idáig egyetlen híradásban sem. Most kell kérni egy engedélyt az összes piacra egyszerre, és bátran osztogatni. Szerintem most már egyenesen menő lesz az árus, akinek ilyen cédulája van, a forgalom többszörözése szavatolt.

És a tipikus román perspektíva: a magyar agresszió újra csapott, dolgoznak a háttérben a sötét politikai manipulációk. Minden nyelvi jogokkal kapcsolatos törekvés kizárólag az aljas (magyar) politikai szálhúzogatásoknak az eredménye, merthogy egyébiránt semmi baj nincs, mindenki mindenkivel a legnagyobb barátságban, érdekesmód a magyarok is lehetnek teljesen jófej gyerekek, de amúgy soha nem követnének el maguktól ilyen elvetemült cselekedetet, csakis valamely politikus rejtett játszmái hatására. Amúgy pedig fölöttébb érdekes és egyben gyanús, hogy Vásárhelyen az utóbbi időben elszaporodtak a nyelvi ügyek, bizonyára ez sem véletlenül, biztosan nem a polgárok tartják ezeket fontosnak, hanem legalább a magyarországi választások állhatnak mögötte, de ha nem is, akkor legalább az itteniek.

És a tipikus magyar perspektíva: a román túlkapás újra csapott, kibújt a szög a zsákból. Törvényi előírások közé rejteni a lappangó intoleranciát? Bizony, a felszínes multikulturalitás újra kimutatta a foga fehérjét. A sérelem világos és egyértelmű, tiszta, hogy kinek oldalán áll az igazság. A hatalmi visszaélést csak az nem látja, aki nem akarja. Még ha törvénytelen is lenne, akkor sem lenne az. Ha nincs engedély, csak az erő a megoldás. Nem kell engedély, úgysem adják meg, nincs más út.

Ezekről kell sajnos beszélnünk, ezeken kell ügyködnünk, amikor Vásárhely fölött komoran dörren az ég, a távolban autópályák épülnek, a távolban repülők és világraszóló eszmék szállnak, nekünk pedig aprópénzeket kell gyűjtenünk, egymásnak feszülve, izzadva cipelnünk, hogy végre neve legyen a töknek. Bárhogy tesszük-vesszük, elég groteszk ez a játszma.

Adottak hát a lövészárkok, és bár feldereng időnként, azért mégiscsak megdöbbentő számomra, hogy a nézőpontok között mekkora szakadék tátong. Ilyenkor nyílnak csak meg ezek a törésvonalak, ilyenkor mutatkozik meg az a huzatos völgy, amely fölé hidat kellene ácsolni. Tisztán izomból. Bizony, nem kis munka lesz ez barátaim.