Miújság.zip
A marosvásárhelyi Sapientia EMTE diákújsága, a MIÚJSÁG.zip fotópályázatot hirdetett itt született, vagy jelenleg a városunkban élő/tanuló fiatalok számára „Töredékek” címmel. A téma mondhatni kötetlen volt, hiszen magába foglalt mindent, ami minket körülvesz, mégis, a feladat sikeres teljesítéséhez elvárt volt az eredetiség és az egyedi, kreatív látásmód.
Életünk pillanatok egymásutániságából tevődik össze, és rendeződik egy kerek egésszé. Ennek fényében a pályázatra olyan fotókat vártak a szervezők, amelyek néhány pillattöredéket ragadnak ki a hétköznapokból.
A pályamunkák leadási határideje 2012. február 13., este 18.00 óra volt. A követelményeknek valamint a Részvételi Szabályzatnak megfelelő fotók felkerültek a vasarhely.ro honlapra, ahol február 14-23. között közönségszavazás zajlik.
A verseny fődíja 500 lej, amelyet az a versenyző vihet haza, aki a zsűri értékelései alapján a legmagasabb pontszámot éri el. A közönségszavazás során legtöbb szavazatot összegyűjtő fotó tulajdonosa szintén 500 lejes pénzjutalomban részesül a vasarhely.ro felajánlásából.
Minden versenyző fotói külön albumban találhatóak meg, amelyekhez hozzászólásokat is küldhetnek az Olvasók. Szavazni a leadott Facebook lájkkal lehet.
Kellemes nézelődést és lájkolást kívánunk!
Részvételi Szabályzat