Rendezvényeink

Barokk online – vetélkedő középiskolásoknak

2009.05.12 - 2009.06.08

A Marosvásárhelyi Kulturális Központ (MKK) a Toldalagi-palota 250 éves jubileumának apropóján 2009-ben Barokk évet indított, a szervezők egész esztendőben a 18. századi Marosvásárhely világát idéző tavaszi és őszi rendezvényekkel készültek. Ennek képezte szerves részét a középiskolásoknak meghirdetett Barokk online vetélkedő, amely május 12-e és június 8-a között zajlott. A vetélkedőre húsz négytagú csapat jelentkezett – közülük tizenegyen végigjátszották a versenyt –, akiknek négy héten keresztül kellett próbákat teljesíteniük, megoldásaikat az MKK honlapjára kellett feltölteniük. A heti próbákon kívül a verseny részét képezte egy 10 kérdésből álló kérdéssor is, amelyeket a verseny végéig kellett megválaszolniuk a csapatoknak. A legtöbb pontot összesítő csapat olaszországi utazást nyert. A verseny által a középiskolás diákok aktív tartalomgyártókká váltak, közelebb kerültek a barokk világhoz, illetve jobban megismerték a város barokk műemlékeit.