Rendezvényeink
Kincsvadászat on-line vetélkedő
2011.10.29 - 2011.12.02Mi ez?
A Marosvásárhelyi Kulturális Központ 2011. október-november folyamán internetes vetélkedőt szervez középiskolás diákok és egyetemisták számára Marosvásárhely feledésbe merült, elzárt értékeinek felkutatásáról. A vetélkedő célja kettős: megismertetni ezeket a szellemi és tárgyi emlékeket a város fiatal generációjával, és bevezetni őket az internetes felületek aktív használatába, illetve a tartalomgyártásba.
A vetélkedőre a Liszt Ferenc Napok rendezvénysorozat keretén belül kerül sor.
A verseny időtartama 5 hét, ahol heti feladatokat és egy állandó próbát kell megoldani.
Kik jelentkezhetnek?
Négy főből álló középiskolás és egyetemista diákcsoportok. A vetélkedőre való bejelentkezés feltétele a csapat által kiválasztott pedagógus ajánlása, aki egyben vállalja a vetélkedő időtartama alatt a mentor szerepét.
Ideális mentor: vállalkozó szellemű, lojális, kreatív, rugalmas, tájékozott az internet világában.
Az ajánlást a pedagógus kézjegyével ellátva, beszkenelt formában a csapatok töltik fel a weboldalra, feltüntetve a csapat nevét, a csapattagok névsorát, illetve a kapcsolattartó személy (ez csapattag, semmiképpen nem külső személy) nevét, telefonszámát és e-mail címét.
Jelentkezési határidő: 2011. október 28.
Hogyan zajlik a vetélkedő?
A heti feladatok a weboldalon kerülnek meghirdetésre; ugyanitt jelennek meg az értékelési szempontok, a határidők és a pontszámok is. Az aktuális feladat és az előző heti feladat pontszámai egyazon napon kerülnek fel az internetes portálra.
A hétről hétre elkészített megoldásokat a versenyző csapatok töltik fel az oldalra, ahol nyomon követhetők lesznek a zsűri értékelései és a közönségszavazás által összegyűjtött pontszámok.
Ugyanakkor egy állandó feladat is meghirdetésre kerül, amelyre hosszabb leadási határidőt szabnak meg a szervezők. Az állandó feladat a verseny kezdetekor lesz nyilvános, határideje pedig folyamatos, legkésőbb a verseny végéig, december 2-ig kell elkészíteniük a versenyzőknek.
A vetélkedő szabályzata ugyanezen az internetes oldalon található meg.
Mit lehet nyerni?
I. díj – Samsung i9001 Galaxy S Plus okostelefonok a nyertes csapat tagjai számára
II. díj – Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulat színházbérletek a 2011-2012-es évadra
III. díj – Stúdió Színház bérletek a 2011-2012-es évadra
Hírek
Cikkek
Eseménynaptár
| H | K | SZE | CS | P | SZO | V |
|---|---|---|---|---|---|---|
|
|
|
|
|
|
1 |
2 |
|
3 |
4 |
5 |
6 |
7 |
8 |
9 |
|
10 |
11 |
12 |
13 |
14 |
15 |
16 |
|
17 |
18 |
19 |
20 |
21 |
22 |
23 |
|
24 |
25 |
26 |
27 |
28 |
29 |
30 |
