Közönségszavazat: 881Turisták
Helyezés Próba Összesített
11 6

Restoration

Versenyszám: A barokk világ filmen

Versenyző: Turisták

2009.
máj.
17.

A  Restoration (Restauráció) című film 1995-ben készűlt Mihael Hoffman rendezesében, Rose Tremain novellája alapján.A film cselekménye 1663-ban játszodik Londonban. II Károly uralkodása idején. A film egy orvos naploja alapján készűlt amely betekintést nyujt az 1660-as évek Angliajaba.
II. Károly  király (1630. május 29. – 1685. február 6.) Anglia Stuart-házi királya volt 1660–1685 között. A kivégzett I.Károly (1625-1649) és Henriette Mária francia hercegnő  legídősebb fia, II.Jakab bátyja volt. Az angol polgárháború idején anyjával Franciaországba menekült, apja halálának hírére azonnal felvette a királyi címet. Cromwell(1659) halála után  Monk tábornok és a hosszú parlament felkérésére Károly, Londoba ment ahol királlyá koronázták.
Robert Mérivel azzal, hogy negmenti a király legféletettebb kutyáját az udvarnál maradhat egy olyan életet élve amelyről mindig is álmodott. A király egy elrendezett házasságot ohajt Mérivel és az egyik udvarhölgye közott. Mérivel a megrendezett esküvő után vidékre költözik,  ahol a tudományoknak szenteli magát. Azonban a fiatal orvos beleszeret Celiaba( a feleségébe) amellyel magára vonja a király haragját. Nemsokára a történet ismét fordulatott vesz és a fiatal orvos ismét szerelmes lesz Katharine-be ( aki mentális problémákkal küzködik) aki a késöbbiek során lány gyermekkel ajándekozza meg a férfit azonban ő maga belehal a szülésbe. Fordulatos események sorozata következik( Nagy Londoni pestis majd  a Nagy Tűzvész 1666), melyek alatt a fiatal orvos igen sokat szenved de végül a lányát vissza kapva a királytól elismerésben részesül. A király segitségével űj korházat állit fel Londonban ahol a „ modern” tudomány vivmányait probálja gyakorlatba ültetni.
A filmben betekintést nyerünk a hétköznapi London valamint a királyi udvar, illetve  a kiraly intim környezetének mindennapi életébe. Egy ember aki mindkét életet megtapasztalja. Két antagonisztikus világ tárul elénk amely végig kiséri a nézőt a filmen. Az orvos aki eleinte egy korházban gyógyít, habár a korház nem több egy olyan épületnél amelyben nap mint nap emberek sokasága hal meg. Minden vágya betekintést nyerni a királyi palota életébe. Amely sikerül is neki. Ahogyan a filmben a szinhely változik megfigyelhetjük a társadalmi kategoriákhoz kapcsolodó  öltözködés , viselkedés és maga az épületek berendezésének a változását is. A film első részében megfigyelhető a kikötő valamint a körülötte levő épületek sokasága. Erre a szegénység minden nyomoruságát rejtő helyre jellemző a szük utcák, olyan épületek amelyek karbantartására nem volt sok hangsuly fektetve. Ezzel szemben ahogy az orvos bejut a palotába minden megvaltozik. A palotabán tipikus barokk környezet fogadja: festmények sokasága, tuldiszitett butorok, mennyezetek, ajtok amelyek az egyik helyiségből a masikba , söt egyik világból a másikba vezetnek. A fogadó terem ahová az orvost vezetik megérkezésekor lenyügöző látványt nyujt. A teremben oszlopok függönyök valamint jellegzetes festmények sokasága. Nyüzsgő udvaroncok hada. Az urakon megfigyelhető a jellegzetes vállon végigömlő paroka, magas szárű cipők, köpönyeghez hasonlító hosszű kabát, nadrág valamint az ing amely csipkékkel díszített nyaknál, kézelöknél és mellkas tájan. Ezzel szemben ha vissza tekintünk észre veszük, hogy a film eléjen a kikötöben a szegény hétköznapi férfiak egy nadrágot hosszú szárú csizmát valamint egy vászon inget viselnek sokszor napokon vagy heteken kersztül. A holgyek öltözete szines, játékos mély kivágások  találhatok a ruhán söt olyan ruhát is megfigyelhetünk amely a hölgyek válát is szabadon hadja. Arra is felfigyeltönk, hogy a hölgyek öltőzete kényelmesebbnek tünik. A hajviselet változó ámbár a leggyakoribb a feltüzött haj amelyet gyöngy is díszít. De ha ismet vissza térünk a film elején látotakhoz ismét feltűnik számunkra az a tény, hogy az egyszerübb nők durvább anyagból készült ruhát viselnek, testhez állobbat, mint az uri hölgyek, frizurájukra nem feketetnek oly nagy hangsulyt gyakori a fejkötő amely védelmezi a hajukat.
A film eléjen egyszerű berendezésre figyelhetünk fel egyszerű fa asztalok, székek ágyak amelyekben szalmát találunk. Díszítő elem nagyon kevés van.vagy egyáltalán nincs. Ezzel szemben a palotában puha székek érdekes asztalok, fügönyök, festmények melyeken molett hölgyek láthatók, diszes ajtok stb. talalható. Megfigyeltük, hogy a díszítő elemek esetében előtérbe került az olyan tipusú diszités amely egy nagyobb minta köré öszpontosul amelyet több kisebb minta vesz körül.
A filmben észrevehtjük, hogy habár szegényes környezet és a király körüli életben is betekintést nyer a fiatal orvos azért egy valami iránt folyamatosan érdeklödik és ez a tudomány .Az orvos minden töle telhetött megtesz azért, hogy uj gyogyszereket, gyogyítási modot találjon amivel segíthet az embereken. Ebben a korszakban a tudomány nagy szerepet játszott a tanult emberek életében bár szakmájukban elismerést nehezen szerezhettek.
Az emberek viselkedése és erkölcse bizonyos értelemben engedékenyebbé vált így például a ruhák a hölgyeken ahogyan fent is emlitettem többet is mutathattak a bokánál és a csuklonál. Habár a nők jó hirére igen érzékeny volt a társadalom mégis elfogadott tény volt az, hogy a király hivatalos szeretőt tartson (ezt XIV LAjos mitájára teszi) .
A filmben felfigyelhetünk a zenére is amely jellegzetes és segít abban, hogy a filmben lévő légkört feszültségét (stb) növelje így mi is jobban át tudjuk érezni ezálltal tapasztalván még egy korabeli ember nehány szorakozását foglalkozását. A barokk zenére jellemző a generállbaszus. Gyakori hangszerek melyek közül jó néhány a filmben is szerepel a fagott orgona, lant stb. Mindezek mellet a zenére jellemző a lépcsözetes dinamika.
A film véleményünk szerint egy olyan alkotás amely nem csak szorakoztató romantikus történet hanem egy kis ablak egy régi korszak felé. A film nem szinezi ki a barokk korszak szépségeit de nem is fektet a kelleténél nagyobb hangsulyt a korszakban elöforduló problémákra. Betekintést nyerünk a korszakba oly mondon, hogy mi magunk döntsünk afelöl, hogy el itéljük avagy sem az ebben a korszakban elő embereket és azok erkölcsét. A film nem probál meggyözni minket és épp ezért ennyire jó. A döntés lehetöségét ránk bizza.



Kövesse Turisták bejegyzéseit RSS-el

Írj megjegyzést

Név:

E-mail: (nem publikus)

Kötelező a képen látható karaktereket beírni. (A nagybetűk számítanak)
  

Megjegyzés (max. 1000 karakter)

* minden mező kitöltése kötelező

Kutasi Péter
2009. július 26. 23:02

A film Magyarországon "Változások kora" címmel került forgalomba

http://port.hu/valtozasok_kora_restoration/pls/fi/films.film_page?i_where=2&i_film_id=2628

gycsylla
2009. május 24. 23:44

Szia Hunor!

Szerintem megérdemlitek a győzelmet.
Csak így tovább.
Ügyesen.

Gőnczi Hunor
2009. május 23. 10:33

Köszönöm Takács Ildikónak, Erdös Imolanak, Gy. Józsefnek, Rékucinak, Kingának, Sc3w-nek, és még rengeteg embernek a támogatását!!! És felszeretném hívni kedves barátaim figyelmét hogy ezzennel lezárult a szavazás!!! még mielőtt tudtam volna Group messeket küldeni, de még lesz rengeted szavazási időtök, várhattok még az üzenetekre!! sziasztok

Takács Ildikó
2009. május 23. 00:14

Remek vagy Hunor! Szeretem, hogy nem hagyod szo nelkul a jogtalan sertegeteseket. Foleg olyanoktol, akik nem vettek ugyanazt a faradsagot, mint Ti, hogy maximalisan kihasznalni az internet adta lehetosegeket az ügy erdekeben van. "O"-ek ha most tanultak is az otletbol, nem valoszinu, hogy megvalositjak, amit ti. Ugyesek vagytok :)

erdos imola
2009. május 22. 18:26

SZIASZTOK
SOK-SOK SZERENCSET
HAJRA!!! HAJRA!!!

Gy.Jozsef
2009. május 22. 17:29

Sok sikert!!!!!!!!! :)) minden tamagatasomra szamithatok ja es a Hi5-os baratlistam tamogatasara is:)) :p Meg egyszer sok sikert

Gőnczi Hunor
2009. május 22. 01:44

Megszolitom O-t, te beszelsz a tisztesegrol? egy tiszteseges nevet valasz ami meg valos is lehet! szamodra
meg az is tisztesegtelen ha E-maileket kuldozgetek, meg iwiw/hi5/myvip -rol tobb szaz uzenetet kuldok??

ezt ha te csalasnak nevezed akkor az, de minden kampanynak a lenyege h minel tobben es minel jobb reklama legyen!!!

nem hiszem
2009. május 21. 22:32

O -(nak) en nem hiszem, hogy tisztessegtelenul jatszodnak, en szerintem igen is tiszteseges, kulonben en nem Erdelyi vagyok de megis minden nap szavazok rajuk, mert ismerek egy szemelyt beloluk, es tudom hogy rendes, szoval ti vagyok szamomra az ugyesek!!!

o
2009. május 20. 19:35

a szavazatok szama novekedese gyanus. erdekes egybol novekszik, es lathatoan sokat. csak tisztessegesen :|

nagy reka
2009. május 20. 10:18

:)

Tovább: 1-10 | 11-16



Barokk az irodalomban

 

- lejárt -

Restoration

A film Magyarországon "Változások kora" címmel került forgalomba

[...tovább]
[Kutasi Péter, 2009. júl. 26.]

Dugonics András: Etelka

Köszönöm, hogy Dugonics írásából betekintést kaphattam, a kor irodalmi nő [...tovább]
[Erdős Etelka, 2009. júl. 16.]

Jólánka! Te lánya lévén Etelkának...

jo [tovább]
[tr, 2009. jún. 13.]

Az igazságot kacagás útján szerettem volna elmondani

1. Barmilyen vetelkedot megnezel, arrol szol h ki mennyire hasznalja ki a [...tovább]
[lenyegtelen, 2009. jún. 12.]

Jólánka! Te lánya lévén Etelkának...

Tény, hogy jobb lett volna közönségszavazat nélkül, de akkor a zsüri lett volna [...tovább]
[Juli, nem okoskodó, 2009. jún. 12.]

 
 
 
 
 

Copyright 2012 Marosvásárhely Kulturális Központ

A vetélkedő az eTransylvania Egyesület és a Transindex által kifejlesztett a Webvidék vetélkedő alapját képező programozási motor módosított verzióját használja.

  Creative Commons License

Barokk év - Vetélkedő Mi ez? Szabályzat Rólunk Gyakori kérdések