Az első próbatételről tudomást szerezve, csapatunk egyből arra összpontosított, hogy a film, melyet választunk, ne legyen közismert, de ugyanakkor korhűen ábrázolja a barokk stílus változatos jegyeit. Hosszas kutakodás után, a Le roi danse című filmet választottuk.

            A filmet 2000-ben adták ki, a francia zenés történelmi drámáiról híres, elismert, Oscar-díjas rendező, Gérard Corbiau alkotása, aki Philippe Beaussant írása alapján forgatta a filmet. A film  bemutatja a francia barokk virágkorát, XIV Lajos  pompázó udvarát . A Napkirály szerepét Benoît Magimel játszotta, kinek ez volt pályafutása egyik legfontosabb felkérése,Jean- Baptiste Lully-t pedig Boris Terral, ki szintén francia származású, elismert szinész. Figyelmünket leginkább a kor hű ábrázolása (ruházat és környezet) köti le, melyet Hubert Pouille, látványtervezőnek  és Olivier Bériot, jelmeztervezőnek köszönhetünk.

            A cselekmény keretes, lineáris. A film elején  Lully a király felépülése alkalmából megírt “Te Deum”-ot adja elő, melyen a vezénylő pálcával akaratlanul átszúrja a lábafejét. A kínok közt szenvedő zenész fiatalkorára és őszinte szerelmére, a királyra emlékezik vissza.A visszatekintés első képe XIV. Lajost mutatja be fiatal gyerekként, ki beszélni akar Lullyval, a művész nem fogadja rögtön a királyt, de zenéjével egyből elvarázsolja.A továbbiakban  1653 február 23-át idézi fel, a Napkirály első táncát, melyet anyja es minisztere dícsérnek meg, mondván: “-C’est un enfant./-Non, c’est ne pas un enfant. C’est le roi.”, vagyis a gyerekről  királyként beszélnek. (-Ez egy gyerek./-Nem, ez nem egy gyerek, ez a király.) Ettől a pillanattól kezdve, Louis, élete már nem mint gyermek, hanem mint “táncos király” jelenik meg. Nyolc év elteltével, mint felnőtt, magához ragadja a hatalmat, abszolutizmust hirdet 1661 március 10-én. E döntését édesanyja ellenzi, de Louis közli vele, hogy “Én a te királyod vagyok.”. Az első önálló döntése a Versaillesi palota megépítése, megfelelő hátteret  biztositva  a zenének és táncnak. A következőkben egy új szereplővel ismerkedünk meg, kinek alakja nem más mint Lully szerelme, későbbiekben pedig felesége, Madeleine. Egy véletlen folytán a király megbetegszik, s felépülését Lully zenéjének tulajdonítják, ezzel párhuzamosan felesége, Madeleine gyereket szül.  A kultúra fejlődése során nagy szerepet kapnak a komédiák, melyet az egyház emberei nem fogadnak el, de Lajos mindezeket háttérbe szorítja, és teljhatalmát hangoztatja. Ezeket a darabokat Moliere írta, ígyhát Lajos anyja, Ausztriai Anna, ellene fordult. Ezekben az években tiltották be például a Tartuffe című darabot is, mely napjaink egyik klasszikusa. Anna királyné halálos ágyánál fiát istenfélelemre inti, de a király ismét hatalmát hangoztatja. A filmben intim titkokra is fény derül: Lully bisexualitására, Lajos női szeretőjére. A király beleegyezik a művész kérésébe, hogy Moliere és Lully közös alkotásait csupán a zeneszerző nevével adják ki. Moliere a Képzelt beteg című darab bemutatóján meghal  1673 február 17-én súlyos tüdőbetegségben szenvedve.

            A film utolsó jeleneteiben Jean-Lully Baptiste táncos lábát amputálják, bár ő inkább szívét veszítené el , azaz a halált választaná lába elvesztése helyett.

            A barokk elemek különböző formában is megjelennek a cselekmény során. Talán egyik legkiemelkedőbb barokk jellegzetesség, nem csupán a filmben hanem történelmünk során is a Versaillesi kastély, melynek építése, sőt parkjának létrehozását is vászonra viszi a rendező. A Napkirály szenvedélyének tárgya nem holmi házasságon kívül született gyerek, vagy egy titkos hölgyecske, hanem a versailles-i kastély (Château de Versailles) volt. A palota, amelyet magának építtetett, egyben a monarchia fénykorát jelképezte. Mielőtt Versailles megépült, helyén vadászterület volt; a hajnali ködben, az erdő fái között. A kertész nem csak egy kertet tervezett a királynak, hanem egy olyan barokk várost, amely tele van meglepetésekkel. Ahogy sok barokk épületnél, itt is megfigyelhető a enfilade, azaz a francia barokk palota és kastély térsorolási módszere. Díszes ajtóit azonos tengelyre fűzték, így összenyitásukkor hatásos távlat jött létre, a tágas előcsarnok, az ünnepélyes hatású lépcső, illetve a piano nobile (nemes emelet). A versaillesi kastély mellett a Louvre keleti homlokzatára is jellemzőek a barokk vonások: a hagyományos ívformák (félkör, szegmens), a kosárív,  a kosáríves csehsüvegboltozat, tükörboltozat, elliptikus kupola. Sajátos barokk megoldás az olyan kettős helyű kupola, amelynél a belső helyet nagyméretű opeion nyitja meg s azon keresztül feltárul a külső kupolatér freskóval díszített felülete, illetve a manzárdtető (2 eltérő hajlású síkkal képzett magas tető), mely napjainkban is használatos az építészetben.

A választékos jelmezválasztás reális, tükrözi a kor divatját: a bő szabás, a nagyon kidolgozott díszítések és a merész színek, a selyembrokát és a csipke használatát, ahogy az udvari zenészek esetében is. A király túldíszitett öltözete „isteni mivoltát” nyomatékosítja, az arany szín hatalmát szimbolizálja. A női ruhák stilizáltabbak voltak, a hosszú szoknya eleje fel volt vágva, látni engedve az alsószoknyát. A ruha a csípőnél dúsan redőzött volt és vasabronccsal megemelték. Az ingváll eleinte halcsontos, aztán csipkézett. A nyakkivágás négyszögletes, a ruha elején dús csipke díszítés volt(Madaleine, Juliette) A hajviselet rétegezett volt, vendéghajat is tartalmazott, és drótvázzal alakították ki a frizurát. A férfiak széles zekét hordtak, amelyeket hímzések és szalagok díszítettek, az ujjak felhajtásban végződtek, ami látni engedte a díszes ingujjakat. A zeke eleje nyitott volt, alatta látható volt a térdig érő mellény(Mazarin bíboros). Az ingujjakon széles csipke kézelő volt. A nadrág térdig ért. A férfiak selyemharisnyát hordtak, ennek színe többnyire fehér volt. A paróka elválaszthatatlan része volt az öltözéknek . Ez az öltözet volt az alapja a férfiak mai, zakóból, mellényből és nadrágból álló öltönyének

A  zenében is kimutathatók a jellemző stílusjegyek: ünnepélyes hangvétel, lenyűgöző arányok, ellentétek szembeállítása, hírtelen, váratlan tempómódosítások. Lully zenéje szintén ezeket a sajátosságokat hordozza magában, mellyel az egész udvart elvarázsolja.

A palotát díszitő szobrok jellegzetesek: szenvedélyes mozgást ábrázolnak, az alakok színpadias beállítottságúak, mélyen árnyékoltak, pillanat varázsát ragadják meg, ötletgazdagságok, tobbségük porté. Ezek a sajátosságok a film elején mutatkoznak, a komponáló terem bemutatásának jelenetében.

A barokk embereszménye teljesen eltér a középkoritól, melynek középpontjában az egyház, a hit állt, itt pedig az egyén, az alkotó, a mű.Ez az  elv a konfliktus oka Lajos, és az egyház  nézetei között.

  A filmben bemutatott környezet, cselekmény, elbűvöli  a nézőt, egy régmúlt, mesés világba kalauzólja, amelynek részese lehetett 2 órán keresztűl.