A mi válálasztásunk egy német műre esett, de mivel némettudásunk korántsem áll még olyan szinten, hogy régies nyelvezetű barokk regényeket is megértsünk, megelégedtünk Walter Wallich angol fordításával is, noha egy fordítás nem ér fel az erdeti művel. Hans Jakob Christoffel von Grimmelshausen a német barokk legnagyobb képviselője, legismertebb regénye : “Der abenteuerliche Simplicissimus Teutsch, dass heißt die Beschreibung des Lebens eines seltsamen Vaganten, genannt Melchior Sternfels von Fuchsheim “, angol fordítasban “Simplicius Simplicissimus-The life of a strange adventurer named Melchior Sternfels von Fuchshaim: namely where and in what manner he came into this world, what he saw, learned, experienced, and endured therein ; also why he again left it of his own free will”, melyet nemcsak pikareszk regénynek, hanem Grimmelshausen önéletrajzi regényének is tartanak.

1649-ben jelent meg, egy évvel a harmincéves háború vége után, az első kalandregény a német irodalomban. A regénybol opera is készült Karl Amadeus Hartmann rendezéseben az 1930-as években a háború ellenzéseként. A sors iróniája, hogy 1948-ban mutatták be először. Létezik még egy hasonló regény Daniel Speertól: Magyar avagy erdélyi Simplicissimus, amely ugyancsak pikareszknek tekinthető, cselekménye Magyarországon játszódik.

A mű főhőse, Simplicius, aki közönséges parasztemberből lesz udvari bolond, majd katona, végigjárja a társadalmi ranglétrát, kipróbál mindent. Nevét egy remetétől kapja, aki megdöbben azon, hogy mennyire egyszerű gondolkodású, és hogy szülei semmi neveltetésben nem részesítették, még a miatyánkot sem tudja rendesen. Ő tanítja meg mindenre, amit tud, többek közt imádkozni is. Utolsó szavai egyetemes érvényűnek tekinthetőek, és akár a 21. század emberére is vonatkozhatnak:

"The longer you live, the more you should try to know yourself. And if you grow as old as Methuselah, do not cease to strive after self-knowledge. For most men are damned because they do not know what they are, nor what they could and should be."

Magyar fordításban: “Minél többet élsz, annál jobban próbáld magad megismerni. És ha olyan öreg leszel, mint Matuzsálem, ne szűnj meg önismeret után vágyakozni. A legtöbb ember azért nyomorult, mert nem tudja, kicsoda ő, vagy hogy ki lehetett volna”

A regény nemcsak kalandregénynek tekinthető, hanem társadalmi regénynek is, hiszen bemutatja hogyan hat a nemesség és a katonaság a jobbágyságra, végül mindezek hogy szembesülnek a kereskedőkkel. Erősen kritizálja a hatalmon levőket és azokat, akik nemesi származásúnak akarják feltüntetni magukat. Álmában Simlpicius a német társadalmat, mint egy erdőt látja, ahol a parasztok a gyökerek, amik táplálják a társadalmat. A magasabb osztályok fennebb a fán ellopják és kisajátítják a parasztok erőforrásait, hogy saját céljaikat támogassák vele. Nem nagyon van mozgási szabadság a fa aljánál a jobbágyok, a kereskedők és a zsoldosok közt, habár a fa törzse elválasztja őket a nemességtől és eltiltja őket a fennebb kapaszkodástól. Fennebb csak az juthat, akit segítenek a felsőbb osztályok, ők meg csak azokat segítik, akik rokonaik, akár csak mostanság, valaki miniszter lesz, aztán a fél családból vezető kerekedik. Felfele most is ugyanolyan nehezen jut az ember, lefelé meg éppolyan könnyen csúszik vissza, bár az átjárás könnyebb az osztályok közt, és nincs éppen akkora különbség közöttük. Mozgalmasság, a háború mindent betöltő monumentális képe, felsorolások és meghökkentő hasonlatok jellemzik a leírást, és tükrözik a barokk kor hangulatát. A regény során ahogy Simpliciust továbblöki a háború véletlene láthatjuk ezt a modellt működni is. A király mellett megtapasztalja, hogy mivel jár a hatalom, és mikor megkérdezik, hogy nem irigyli a királyt, a következőket mondja róla:

  "I assure you, my lord, that you are the most miserable person in Hanau. ... You, however, are beset by a thousand intrigues, and your life, inconsequence, is one of eternal care and wakefulness. For you must fear friend and foe alike, who seek to strip you of your life, your money, your reputation, your command, or whatever else-just as you seek to strip them of theirs. . . . Even your subordinates you cannot trust completely”

“Biztosíthatlak uram, hogy te vagy a legnyomorultabb ember Hanauban. ...Te ezzel szemben körül vagy véve száz intrikával, és az életed, következetlenül örökös odafigyelés és elővigyázatosság. Félned kell baráttól és ellenségtől egyaránt, akik meg akarnak fosztani az életedtől, a pénzedtől, a hírnevedtől, a hatalmadtól, vagy bármi mástól-csakúgy ahogyan te meg akarod fosztani őket az övéktől....Még az alattvalóidban sem bízhatsz teljesen”.

Ezekkel a szavakkal a mindenkori arisztokráciát jellemzi, hiszen a hatalom megrontja az embereket. Simpicius különféle megoldásokat keres erre, de ezek csak részlegesen alkalmazhatóak, mert a hatalom természetszerűleg vonz mindent ami irigység és intrika, a mégoly becsületes emberek, mint Simplicius, sem képesek mindvégig megmaradni jónak, hogyha pozíciót, erőt és pénzt kapnak a kezükbe.

Minden fejezetet egy kétsoros összefoglalás vezet be, melyek vége a versekhez hasonlóan összecseng. Ugyancsak az elbeszélést díszítik a meg-meg jelenő énekek. Simlpicius maga is hangszeren játszik, az író egyenesen Orfeuszhoz hasonlítja őt, aki nem hárfájával, hanem dudájával bűvöli el a vadállatokat. A római és görög mitológiára ezen kívül több utalást is találhatunk, megjelenik Mars, a háború istene is, aki egy hatalmas fa koronájan ül, és ez a fa beborítja egész Európát. A barokkra jellemző monumentális képek tehát nem idegenek Grimmelshausentol sem. Ezenkívül jelen van a regényben az Istenhez fordulás fontossága is, hiszen a főhős addig nevet sem kap, amíg vallásos nevelésben nem részesül, és ehhez ragaszkodik is haláláig. A monumentalitás fellelhető a remete halálának leírásában is.

A barokk conceto jellemzi az előadásmódot, a főhős rácsodálkozik mindenre, ami új számára: az emberek a falu, mindezek létezéséről a remetétől hall először. Főleg a regény elején az együgyű hős szempontjából vannak bemutatva az események, aki gyermekként nem érti meg, mi történik körülötte, épp ezért nem is éli meg tragédiaként a szülői ház lerombolását, és saját elüldözését. A regény hagvétele ironikus, például mikor Simplicius a származásáról beszél elítéli a magukat nemesnek kikiáltó embereket, de utána saját magát mint arisztokratát mutatja be, akinek az apja olyan palotát épített magának, ami sárból volt tapasztva, és fedele rozsszalmából volt rakva. Grimmelshausen humora nagyon könnyen olvashatóvá és élvezetessé teszi a regényt.