1. Anton Schuchbauer (Schuchbauer Antal szobrászművész)
    A Toldalagi-palota talán legimpozánsabb része a főhomlokzat, melyen a Toldalagi és a Wass család címerei, valamint a két család szoros kapcsolatát jelképező korona található. A művet Schuchbauer Antal készítette klasszikus barokk szellemben, de az ő munkáját dicséri a palota stukkómennyezete és kandallója is.
    A művész, aki 1719-ben született a barokk korszak egyik legjelentősebb magyar szobrásza. Valószínűleg Budáról költözött Kolozsvárra. Johannes Nachtigallal együtt Bíró János pártfogoltja volt - ennek a partfogásnak emléke a Szent Mihály templom belső díszítése. Számos erdélyi templom és kastély szobrainak készítőjeként tartják számon. Az ő nevéhez fűződnek a kolozsvári piarista templom stallum-faragványai és szószéke, de a minorita templom mellékoltárai, a gyulafehérvári székesegyház Immaculata-oltára, a Szent Mihály-templom Háromkirályok-oltára, a Szent András-oltár, a Szentháromság oltár, a dési katolikus templom Mária-oltára, a szarvaskendi katolikus templom oltára és feszülete, valamint a nagyszebeni katolikus templomban Otto Ferdinand de Abensberg és Traun Ottó gróf síremléke is.
    A kastélyok közül megemlítenénk a hadadi Wesselényi-kastélyt, melyben az ablakköveket, a stukkómennyezeteket, a kandallót, a homlokzati címertáblát és a park díszurnáit készítette.   
    A művész 1778-ban hunyt el.

2. Keresztelő Szent János plébániatemplom
    Marosvásárhelyről a XVI. században a reformáció hatására kiűzték a ferenceseket, így a katolikusok templom és vezetők nélkül maradtak. A helyzet megoldását a jezsuiták behozatala jelentette. Ez csak a Habsburgok uralkodásra kerülésekor történt meg, akik anyagilag is támogatták a katolikus egyházat.
    1707-ben egy kápolnát építettek a mai templom helyére, ahol II. Rákóczi Ferenc is hallgatott misét, de ahogy a katolikusok száma egyre növekedett a kápolna már nem volt elégséges, így 1728-ban lerakták a mai templom alapkövét. A templom Scherzer Bálint terve alapján, Hammer Bálint építész kivitelezésében épült. Keresztelő Szent János tiszteletére már 1750-ben felszentelte Sztojka Zsigmond Antal püspök, de teljes befejezésére csak 1764-ben került sor. 
    Az alaprajz déli rendszerű szerkesztése olasz eredetre utal, a római S. Anna dei Palafrenieri templom alaprajzára lehetne visszavezetni, a tervező ebből inspirálódhatott, a helyi körülményekhez alakítva azt.
A zártsorú, egyhajós templom hajójának és szentélyének szélessége azonos dongaboltozattal van lefedve, Szirmai Béla festményei díszítik. A mellékoltárok kialakítására a barokk stílus változatossága jellemző. A különböző nagyságú és formájú ablakok íves záródásúak.
A templom főhomlokzatát erőteljes főpárkány és lizénák tagolják, amelyek a templom belső terében is megtalálhatóak. A két nagy torony sisakja tipikusan barokk kiképzésű, s a harmadik kis torony is hasonló formájú. A templom főbejárata kőkiképzésével és íves szemöldökpárkányával kihangsúlyozza a főhomlokzat középső rizalitját. Az ettől jobbra és balra levő melléknyílások feletti félköríves falfülkében egy-egy szobor áll. A templom alatt befalazott kripta van.

3. A vártemplom
A templomot a XIV. században a Ferenc-rendiek kezdték el építeni. A szentélyt és apszist 1400. november 23-án szentelték fel. Az elkövetkezendő évszázadok alatt az épület több átalakításon, romboláson és újraépítésen esett keresztül. A XVIII. század végén a templombelső kapott új arculatot. A munkálatokat Anton Turk, bécsi származású építőmester vezette, kinek munkái egész Erdély területén megtalálhatóak. Tevékenységének virágkora 1760 és 1799 közé tehető.
    Híres alkotásai közé tartozik a besztercei római katolikus templom, melynek építése 1781-ben veszi kezdetét, vagy a székelyudvarhelyi római katolikus templom, melynek munkálatait Turk egy évvel azok kezdete után, 1788-ban veszi át. 1783-ban lebontják az erdőcsinádi templomot. Feljegyzések tanúsítják, hogy 1789-ben munkadíjat fizettek Anton Turknak, tehát az építkezés ekkor az ő felügyelete alatt folyt.
Egy másik híres alkotása a kolozsvári unitárius templom, melynek építése 1792 és 1796 között folyt Turk tervei alapján. A munkálatok eredménye egy ma is álló, késő barokk, klasszicista és rokokó elemeket kombináló épület. Ez után Turk a torockói templom újraépítésében vett részt, s ez az épület hasonlatos lett a kolozsvári templomhoz.
    A marosvásárhelyi vártemplom átalakításának munkálatai 1785 és 1791 között folytak.
    Anton Turk 1799-ben hunyt el.

4. Teleki Téka
    A XVIII. században fellendült a könyvtárak építése, Erdélyben három nagy könyvtár is keletkezett: a Batthyianium, a Brukenthal-múzeum és a Bibliotecha Telekiana, vagyis a Teleki Téka.
    Alapítója Teleki Sámuel, aki már perignálása idején elkezdte gyűjteni könyveit, mely szokását élete végéig megtartotta. 1797. április 14-én Bécsből keltezett levelében így írt feleségének: "Holnap Isten segedelmével (Marosvásárhelyre) indítom 12 erdélyi szekeren az egész Bibliothécámat". Könyvtárépítési óhaját ugyanabban az évben tudatta feleségével, az alapkő letétele 1799. április 24-én történt. Turk Antallal kötött szerződést, viszont ő már az építkezés elkezdése előtt elhunyt, ennélfogva a könyvtár más mesterek munkájával építtetett föl.
    A könyvesházat a meglévő L-alakú egyemeletes Wesselényi épülethez építették úgy, hogy azok együttesen, egységes épületet eredményeztek. A könyvtárterem tiszteletteljes hangulatát nagy méretei, illetve a pillérek körül elhelyezett beépített könyvesszekrények adják.
    Teleki igényesen válogatta meg a külföldi, illetve a hazai klasszikusokat, viszont a tudományos írások is egyaránt érdekelték. A könyveket saját beosztása szerint rendezték el. A végrendeletéből kitűnik, mennyire értékelte, és féltette könyvtárát, hisz nem engedélyezett semminemű tüzelőkályhát tékájában.   
    „A Teleki Téka gyűjteménye a felvilágosodás hatása alatt formálódott. Teleki Sámuel a nagy francia enciklopédia két kiadása mellett megvásárolta a legjobb szaklexikonokat, megszerezte az európai tudományos társaságok, akadémiák közlönyeit. A könyvek latin, görög, német, francia és magyar nyelvűek, de sok más európai és keleti nyelven írott mű is fellelhető a könyvtárban. Teleki Sámuel ritkaságokat is vásárolt. Kéziratos gyűjteményének legértékesebb darabja – egy corvina – sajnálatos módon az Egyesült Államokba került. Könyvtárának felbecsülhetetlen kincsei, közé tartozik 52 ősnyomtatvány, unikumok, ritka könyvek, első kiadások, díszkiadások. Régi híres nyomdászműhelyek mesterremekei közül válogatott: az Aldus Manutius, Giunta, Estienne, Plantin, Elzevir, Frobenius, Bodoni, Heltai, Honterus, Tótfalusi Kis Miklós officinák sok-sok kiadványa emeli a gyűjtemény értékét-hírnevét. Sok kiadványt híres festők és grafikusok illusztráltak: Dürer, Rubens, ifj. Hans Holbein, Lucas Cranach, Bernard Picard.”
     A Teleki Téka értéke felbecsülhetetlen, nem szűnt meg szolgálni létrehozójának kívánságát: "...meg kell építtetnem haladék nélkül Vásárhelyen a Bibliothékát (...), ahol holtam után is a közjóra megmaradnak (...) könyveim."

5. A kolozsvári Bánffy-palota
Erdély egykori fővárosa, Kolozsvár, nagy hatással volt Erdély többi városára. Ez a hatás akkoriban az öltözetben, a szokásokban és az építkezésben is megfigyelhető volt. Ezzel magyarázható, hogy a marosvásárhelyi Teleki-ház néhány szempontból hasonlít a kolozsvári Bánffy-palotára.
A kolozsvári épület jelenleg a Szépművészeti Múzeumnak ad otthont. A palotát Bánffy György építette 1774-1786 között Johann Eberhard Blaumann tervei alapján. A múzeum előtt állva, valószínűleg először a háromosztatú (egy nagy középső és két kisebb oldalsó), hevederes és csehboltozású kapualj kelti fel a figyelmünket. Ha a kapu fölé vetünk egy pillantást, megcsodálhatjuk az épület erkélyét. Tetőzetét hét korinthoszi oszlop tartja, melyeket rózsák díszítenek. A homlokzat attikáján hat, az ókori mitológiákban szereplő istenség alakját figyelhetjük meg. (Mars, Minerva, Apollón, Diana, Herkules és Perszeusz). A legkiemelkedőbb azonban a griffes Bánffy-címer az attika közepén. Ezek a szobrok és a címer egy Hartmann nevű kőműves remekművei. A tetőzet peremeinek sarkát egykor gyermekfigurák, urnák díszíthették.
Az ablakok fölött különböző gyermekfigurákat vehetünk észre. Az egyik bőségszarut, a másik egy delfint, a harmadik pedig két sólymot tart a kezében. Az ablakkeretek füzérszerű szemöldöke némi hullámzást ad az épületnek, ez barokk játékosságra utal.
A Bánffy-palota Kolozsvár egyik legszebb barokk épülete, nem meglepő hát, hogy 1817 augusztusában itt szállt meg az egykori osztrák császár, I. Ferenc és felesége, Karolina Auguszta. Ugyancsak ebben a híres épületben szállt meg 1852 augusztusában, illetve 1887 szeptemberében I. Ferenc József császár.

6. Rocaille
A “rocaille” szó franciául kagylót jelent. E megnevezést használták az épületek és tárgyak kagylóra emlékeztető díszítésére, az ún. kagylódíszre. Ezek a cikornyás, asszimetrikus, homorú felületű díszítmények XV. Lajos korában váltak divatossá.
    Ebből a szóból származtatja egyes művészettörténész a rokokó stílusirányzat megnevezését, melyet e motívumok gyakori használata jellemez. Franciaországban a fent említett uralkodó idején jelent meg a rokokó, a barokk késői, monumentalitását vesztett változata, túlhajtása.
    A rokokó elsősorban az épületek, belső terek, bútorok díszítésében érvényesül. Gyakori motívumok a kagylók, csigák, virágok. Túlfinomult elegancia, könnyedség, intimitás, hajlított, hullámos felületek, szeszélyesség és aszimmetrikus kompozíció, virtuozitás jellemzi.
    A rokokó festmény jellegzetességei az érzelmesség, a finom erotika, aprólékos kidolgozás, felhőtlen játékosság, könnyedség. Antoine Watteau teremti meg ezt az új ábrázolásmódot, s alkotásaival változást hoz a francia festészetbe. Hatására a magánélet eseményeivel foglalkozó témák fokozatosan előtérbe kerülnek. Legkedveltebb műfajjá válik a zsánerkép. Az antik motívum itt csupán díszítõelem, erotikus utalás vagy annak leplezése.
    A magyar rokokó egyik legjellegzetesebb és leghíresebb példája az Esterházyak fertődi kastélya, amelynek elemei szerényebb változatban más számos rangos magyarországi főúri udvarban is feltűnnek.

7. Apolló és Daphné
A barokk géniusz, Giovanni Lorenzo Bernini (1598-1680) virtuózitásának remeke az Apolló és Daphné (1633-1635).
Az alkotás Apollót ábrázolja, amint a szerelemtől űzetve (Erósz megsebezte nyilával „mivel az gúnyt űzött az íjásztehetségéből, és az énekét sem szívlelhette”) magához vonná Daphnét (jelentése „babér”), ki egy fiatal erdei nimfa, Peneusz, a folyóisten leánya. A kétségbeesett teremtés kéri apját, hogy segítsen rajta, így Apolló érintésére babérfává változik.
„Szobrászként Bernini vérbeli barokk virtuóz. Alakjai bőrének és testükre redőződő lepleknek a kidolgozása hihetetlenül eleven. (…) Érett munkái – az addigi szobroktól eltérően – egyetlen nézőpontból szemlélendők (nem járhatók körbe, vagyis nem körplasztikák), általában valamilyen építészeti megoldás részei, s helyükről a nézőhöz közelíteni látszanak. Ez teljes mértékben tudatos és sajátos barokk elrendezés. Az is a korszakra jellemző, hogy a művész közvetlenül, érzelmileg kívánja magával ragadni a befogadót, s ezt meghiúsítaná, ha alakjait szabadon körbesétálhatná a néző.”
                                (A Tudás fája c. folyóirat)

8. Bakkhosz és Ariadné diadala
A freskó a római Farnese-palota galériájának mennyezetét ékesíti. Egyes forrás szerint (A Tudás fája c. folyóirat) a falfestmény címe Bakkhosz és Ariadné diadala, melyet Annibale Carracci (1560-1609) alkotott. A világhálón Bacchus és Ariadné diadalmenete címmel jelenik meg, illetve a művész nevéhez társul fivére is: „Carracci fivérek: Bacchus és Ariadne diadalmenete, 1597–1600, Róma, Palazzo Farnese” (http://www.krepuska-feszt.hu/dionuszosz.html).
Ahogyan azt címe is jelzi, a freskó Bakkhoszt („Dionüszosz görög isten a mitológiában a bor és mámor megtestesítője, aki értett a mezőgazdasághoz és termékenységet is hozhatott. Ő volt a görög színjátszás patrónusa is. Gyakran ábrázolták tigrisek vagy párducok húzta szekéren, amint kísérete körülötte táncol. Fején szőlőlevelekből font koszorú volt, míg kezében tartott egy borospoharat és a thürszoszt, amely egy hosszú szüreti bot volt, végén egy tobozzal, és szőlőlevelekkel díszítve.” (http://hu.wikipedia.org/wiki/Dionüszosz)) és Ariadnét („Minósz és Pasziphaé leánya”, beleszeret Thészeuszba, ki majd megszegi a lánynak tett ígéretét, miszerint elveszi feleségül, s egy hajóút során nélküle folytatja útját. A kétségbeesett lányt Dionüszosz veszi feleségül, s 3 fiúk születik”) ábrázolja, valószínűleg a jegyességüket örökíti meg, hisz Bakkhosz aranykoronát ajándékozott menyasszonyának („Az isten fogathúzó ragadozó állatai, az oroszlánok, párducok, tigrisek és hiúzok a bortól megszelídített vadság kifejezői (leopárd/párduc). A bika vagy kecske alakban tisztelt Dionüszosz a termékenyítő erő, a fallikus életerő szimbóluma (kecskebak). Kísérői, a szatüroszok/faunusok nevelője, a bölcs Szilénosz/Silenus és a nimfák az isten természeti erőkkel való szoros kapcsolatát jelzik. (…) Ő az „asszonyok őrjítője” (Homéroszi VII., Dionüszosz-himnusz, 17); kultuszában elsősorban nők vettek részt, ahogy nevelői és követői közt is fontos szerepet játszottak a nimfák. Dionüszosz párja a Thészeusztól elhagyott Ariadné, akinek jegyajándékul adott aranykoszorúja (aranykoronája) az égbe emelkedve csillagképet alkotott.” (http://www.krepuska-feszt.hu/dionuszosz.html))

9. Barokk festészet - Rubens
    A barokk műalkotások szembetűnő stílusjegyei: a túlburjánzó dekorativitás, a különös, meglepő elemek kedvelése, az éles ellentétek egymás mellé helyezése, a mozgalmasság, naturalizmus, monumentalitás, pátosz, szenvedély. Az erotika a vallási tárgyú művekben is megjelenik, és a világiakat teljességében hatalmába keríti.
A festmény a holland Peter Paul Rubens Marseille-i partraszállás c. alkotása, mely 1622-1626 között készült. A festmény a menyasszony Medici Mária Franciaországba érkezését ábrázolja.
Rubens a szenvedély, a pátosz festője. A fent említett alkotás elsőre mozgalmasnak, zsúfoltnak tűnik. Három szintet különböztethetünk meg, melyek közül egy a valósághoz, kettő a transzcendens világhoz kapcsolható.
Lentről felfele haladva az első szint az erotika és szenvedély színtere. Ez némiképp a pokol, egy bűnös világ képét idézheti. Az ábrázolt alakok testtartása, arckifejezése különböző érzelmeket közvetít, mint az a barokk művészetben megszokott.
A következő szint a valóságé. Ezt a teret földi alakok birtokolják. Itt jelenik meg a festmény „főszereplője” is, Medici Mária, aki a tér központi alakja. Tiszteletet parancsoló személyét ruhájának szépsége, testének előkelő tartása emeli ki. Talán ezen a szinten a legerőteljesebb a barokk díszítettség, melyet a korabeli viselet pompája és a hajó aprólékos kidolgozása tükröz.
A festmény harmadik szintjén a mennyei világ képviselője, az angyal jelenik meg.
    Az alkotás egészére a  monumentalitás, az erő és a szenvedély jellemző, a barokk művészet csodálatos példánya.

10. A Versailles-i palota
Franciaországban XV. Lajos uralkodása alatt terjedt el a barokk, hiszen az uralkodó bőkezűen támogatta a művészeteket, s cserébe elvárta, hogy a művészek dicsőítsék személyét, hirdessék hatalmát. E célból építette meg Versailles palotáját, az abszolút monarchia államszervezetének örök emlékét, mely az európai palotaépítészet mintájává, ugyanakkor a kor meghatározó épületévé vált. A kastély Louis Le Vau tervei alapján készült.
1789-ig a királyok lakhelye volt: “a miniszterek és más méltóságok a kertre néző észak déli szárnyakban laktak, míg az udvaroncok szobái a falura néztek. A királyi lakosztályok a palota központi részének első emeletén voltak. A királyé északra, a királynéé délre nézet. Két márvány lépcsőházzal voltak elérhetők, az escalier des ambassadeurs-rel (már nem létezik) és a "királyné lépcsőjével". A versailles-i kastély tulajdonképpen egy megközelítően 500 m hosszú, terjengős épület.”
A kastély központja az U-alakú díszudvar, amelyben összpontosulnak a nyílegyenes sugárutak. A palota külső megjelenése a visszafogottabb barokk karaktereket mutatja, feltéve, ha léteznek ilyenek. A palota előcsarnokaiból széles márványlépcsők vezetnek az emeletre, ahol sok, egymásba nyíló terem visz el a királyi lakosztályig, melynek fogadója a tükörterem (73m). Tizenhét ablakon keresztül árad be a fény, megvilágítva a márvánnyal borított falakat és a királyt dicsőítő mennyezeti képeket.
„Felbecsülhetetlen pompa és szigorú rend uralkodik mindenütt. Minden szeglet freskókkal díszített, aranycirádákkal, selyemtapétákkal, nemesen faragott bútorokkal terhes. A gobelinjeik, a textilfüggönyök kivitelezése is szemkápráztató, ahogy a kilincsek, ajtódíszek, padlók is.”
A kastélyt körülvevő 3 négyzetkilométeres park a barokk kertművészet kiemelkedő példája. Szabályos mértani alakzatokra osztott területek, mesterséges tavak, szökőkutak, szobrok díszítik, s teszik változatossá. A kert kialakításában nagy szerepe volt az udvari kertésznek, aki teljesítette a felség bárminemű kívánságát. A király által kiválasztott fenyőket hozatott, különleges illatú virágokat keresett ura számára, célja a meglepetés, a csodálatkeltés volt. „A kastélyon a kor legnevesebb művészei-mesterei dolgoztak, s megvalósították mindazt a fényűzést, amit a kisszámú udvari nemesség megengedhetett magának.”
Rendkívüli szépségével napjainkban is egyike Franciaország fő látványosságainak.