Próba

Kérdések a barokkról [állandó]

Támpont a próba teljesítéséhez:

Alább olvashatjátok az állandó próba kérdéseit. Összeállításuk során a barokk Marosvásárhely (és Erdély) megismertetésére, illetve az európai barokk művészet néhány remekművének bemutatására törekedtünk – mindkettővel 5-5 kérdés foglalkozik. A marosvásárhelyi barokkra vonatkozó kérdések révén annak megértésére próbálunk rávezetni benneteket, hogy a városunkban található emlékek szervesen beleilleszthetők az erdélyi és az európai barokk művészetébe, ezért lesz az, hogy a kérdések megfejtése során itthonról elindulva Kolozsváron, Rómában vagy máshol fogjátok találni magatokat.
Amint láthatjátok, nem egyszerű válaszokat várunk, arra próbálunk rábírni benneteket, hogy az adott problémának járjatok szorgalmasan utána, dokumentálódjatok, olvassatok. A zsűri külön értékeli majd a leírások érthetőségét, szabatosságát, tehát azt, hogy mennyire sikerül tömören, lényegretörően összefoglalni mondanivalótokat. A megadott karakterszámot természetesen nem kell hajszálpontosan betartani, a lényeg az, hogy sokkal többet vagy sokkal kevesebbet azért ne írjatok.
Tisztában vagyunk vele, hogy a Marosvásárhelyhez kapcsolódó kérdések sok fejtörést fognak okozni, mivel ebben a témában sajnos kevés a használható és hiteles adatokat tartalmazó könyv, cikk, tanulmány. Tippként eláruljuk, hogy az erdélyi barokkot kutató két nagy művészettörténész, B. Nagy Margit és Biró József könyvei, tanulmányai mindig haszonnal forgathatók és megbízható információkat nyújtanak. Ha valamelyik kérdésnél elakadtok, kérjétek bizalommal tanáraitok vagy más hozzáértő személyek segítségét. Az európai művészettel kapcsolatos kérdéseknél forgassatok művészeti albumokat, enciklopédiákat, szakszótárakat, építészettörténeti munkákat. Munkátok során használjátok bátran az internetet, de vigyázzatok a letöltött adatok hitelességére, hiszen mint tudjátok, az ide felkerülő adatok nem mindig pontosak.

Sok sikert kívánunk!

I.
A Toldalagi-palota egyike a legfontosabb marosvásárhelyi barokk műemlékeknek. Gróf Toldalagi László építtette 1759–1772 között, tervező építésze Luidor János volt. A továbbiakban nagy hatást gyakorolt a város barokk építészetére – egyfajta modellként, követendő példaként szolgált a város nemesi lakóházainak építésénél. Kérdésünk az, hogy melyik erdélyi barokk szobrász készítette a Toldalagi-palota homlokzatdíszeit?
Röviden  vázoljátok fel életművét, soroljátok fel legfontosabb munkáit. (kb. 800–1000 karakter)





II.
Marosvásárhely legfontosabb barokk temploma a főtéri Keresztelő Szent János plébániatemplom. Írjatok röviden a templomról.
Elsősorban arra vagyunk kíváncsiak, hogy mikor és kik számára épült, milyen építészeti, alaprajzi jellegzetességei vannak, ezek melyik római templom alaprajzi sajátosságaira vezethetők vissza?
(kb. 800 karakter)



III.
Hasonlóképpen jelentős a marosvásárhelyi Vártemplom belső terének XVIII. század végi átépítése, hiszen nemcsak Marosvásárhely környékén, hanem szerte Erdélyben több templombelső készült ennek mintájára. Kérdésünk az, hogy melyik jelentős marosvásárhelyi építésznek köszönhető a várbeli református templom belső terének barokk átalakítása?
Vázoljátok fel röviden munkásságát. Hol találhatók még Erdélyben általa emelt épületek?
(kb. 800–1000 karakter)



IV.
A XVIII–XIX. század fordulójának legjelentősebb művelődéstörténeti eseménye Marosvásárhelyen kétségtelenül a Teleki Téka megalapítása volt. Ez volt Erdély első nyilvános könyvtára, amelynek olvasótermébe minden olvasni vágyó betérhetett.
Mutasd be röviden a Teleki Téka könyvtárát. Ki alapította, mikor, írj pár mondatban a könyvgyűjteményről, ismertess néhány itt található fontos könyvet.
(kb. 1000–1200  karakter)



V.
A mellékelt képeken Teleki Domokos 18–19. század fordulóján épült marosvásárhelyi palotájának hangulatos udvari tornácából láthattok részleteket (az épület a Bernády szobor mögött található). A szép kivitelű faragott kő oszlopok elkészítéséhez egy nagyon jelentős kolozsvári palota tornácának hasonló oszlopai szolgáltak modellként – valószínű, hogy a képen látható marosvásárhelyi oszlopok is kolozsvári kőfaragók, szobrászok munkái.
Melyik ez a Kolozsvár főterén napjainkban is álló barokk palota? (Könnyítésként eláruljuk, hogy napjainkban Művészeti Múzeum működik benne). Mutassátok be röviden az épületet: ki építette, miért fontos, milyen szobrászati díszek találhatók az épületen? (kb. 1000 karakter)





VI.
Mit jelent a francia „rocaille” szó ?
Mutassatok rá, melyik stílusirányzat neve vezethető vissza erre a kifejezésre? Melyek ennek a legfontosabb jellemzői? (kb. 600–700  karakter)

VII.
Az alábbi képeken egy nagyon fontos itáliai barokk szobrász művét láthatjátok.
Ki az alkotó? Mit ábrázol? Miért tekinthető az alkotás barokknak? (kb. 600–700  karakter)







VIII.
A csatolt képeken egy falfestményt, illetve annak részletét láthatjátok.
Ki készítette? Hol, melyik épületben található? Írjátok  le röviden, milyen mitológiai jelenetet ábrázol.
(kb. 600–700 karakter)







IX.
Az alábbi képen az egyik legfontosabb barokk festő ismert képét láthatjátok.
Ki a festő? Mi a mű címe? Melyek a festmény barokkos sajátosságai? (kb. 600–700 karakter)



X.
A francia barokk építészet legfontosabb alkotása a Versailles-i kastély. Írjatok röviden róla.
Milyen időszakban, ki számára épült, kik építették,  milyen részekből áll, milyen építészeti jellegzetességei vannak? Térjetek ki a kastély kertjére is.  (kb. 1200 karakter)





Határidő: 2009. június 8.





2009.
jún.
10.

Felhívjuk az olvasók figyelmét, hogy a The 4seasons csapatnak kommunikációs félreértés miatt nem sikerült időben feltöltenie az állandó próba megoldását. A zsűri döntésének értelmében ezen megoldás értékelésre kerül, de az erre [...tovább]



2009.
jún.
10.

1. Anton Schuchbauer (Schuchbauer Antal szobrászművész)
    A Toldalagi-palota talán legimpozánsabb része a főhomlokzat, melyen a Toldalagi és a Wass család címerei, valamint a két család szoros kapcsolatát jelképező korona található. A művet Schuchbauer Antal [...tovább]



2009.
jún.
8.

I. feladat
A mai főtéren és a hajdani Nagypiac nyugati oldalán helyezkedik el, ez a legértékesebb és a legszebb a műemlékeink közül a városban. A francia barokk-rokokó homlokzatú épületet a nagyercsei gróf Toldalagi László építette a családja [...tovább]



2009.
jún.
8.

I. A marosvásárhelyi Toldalagi-palota homlokzatdíszeit Anton Schuchbauer kolozsvári szobrász készítette.
Anton Schuchbauer (1719-1789) a barokk korszak egyik legjelentősebb kolozsvári szobrásza, valószínűleg Budáról költözött a Kincses városba. Itt először 1740-ben fordul [...tovább]



2009.
jún.
8.

I.
A Toldalagi-palota homlokzatdíszeit Schuchbauer Antal (1719-1789) készítette. Oltárkészítéssel, síremlék-faragással és épületszobrászattal foglalkozott. Legfontosabb munkái: a kolozsvári Mária-oszlop, a gyulafehérvári székesegyház [...tovább]



2009.
jún.
8.

I. kérdés:
A Toldalagi-palota homlokzatdíszeit, a bejárat feletti címert, valamint a kétfelől elhelyezett feliratos köveket a korabeli Erdély egyik legtehetségesebb barokk szobrásza, Schuchbauer Antal faragta. A mester oltárkészítéssel, síremlékfaragással és [...tovább]



2009.
jún.
8.

I.Toldalagi-palota

A marosvásárhelyi Toldalagi-palota homlokzatdíszeit Schubauer Antal( Schubauer Anton) ,erdélyi kőműves, készítette Életáről nagyon keveset lehet tudni.Polgári családból származott,korán mesterséget tanult,a legjobbaktól vette át a szakmát,mint [...tovább]



2009.
jún.
8.

I.

Anton Schuchbauer (kb. 1719. – 1789.) a barokk korszak egyik legjelentősebb kolozsvári szobrásza. Oltárkészítéssel, síremlék-faragással és épületszobrászattal foglalkozott.  

 Fontosabb alkotásai: a Mária-oszlop, a dési katolikus templom [...tovább]



2009.
jún.
8.

I. Toldalagi-Palota

A Toldalagi-palota néven ismert épület gróf Toldalagi László, a Király Tábla ülnöke építette, késő barokk stílusban.

1759-1772 között épült, Jean Louis D’or (Luidor János) francia származású [...tovább]



2009.
jún.
8.

            A Teleki Téka Marosvásárhely egyik legjelentősebb kulturális öröksége. A könyvtárat 1802-ben létesítette báró Teleki Sámuel, Erdély kancellárja, aki nemcsak gazdag, de rendkívül művelt ember is volt. Vagyona nagy [...tovább]



2009.
jún.
8.

I. Toldalagi- palota

   A Toldalagi- palota gyönyörű főbejárati homlokzatdísze több mint valószínű, hogy Schuchbauer Antal kezének munkája.
  A híres szobrász, ismert nevén „kőfaragó Antoni” Budáról került Erdélybe, 174o-től Nachtigall [...tovább]



Barokk az irodalomban

 

- lejárt -

Restoration

A film Magyarországon "Változások kora" címmel került forgalomba

[...tovább]
[Kutasi Péter, 2009. júl. 26.]

Dugonics András: Etelka

Köszönöm, hogy Dugonics írásából betekintést kaphattam, a kor irodalmi nő [...tovább]
[Erdős Etelka, 2009. júl. 16.]

Jólánka! Te lánya lévén Etelkának...

jo [tovább]
[tr, 2009. jún. 13.]

Az igazságot kacagás útján szerettem volna elmondani

1. Barmilyen vetelkedot megnezel, arrol szol h ki mennyire hasznalja ki a [...tovább]
[lenyegtelen, 2009. jún. 12.]

Jólánka! Te lánya lévén Etelkának...

Tény, hogy jobb lett volna közönségszavazat nélkül, de akkor a zsüri lett volna [...tovább]
[Juli, nem okoskodó, 2009. jún. 12.]

 
 
 
 
 

Copyright 2010 Marosvásárhely Kulturális Központ

A vetélkedő az eTransylvania Egyesület és a Transindex által kifejlesztett a Webvidék vetélkedő alapját képező programozási motor módosított verzióját használja.

  Creative Commons License

Barokk év - Vetélkedő Mi ez? Szabályzat Rólunk Gyakori kérdések