Immár törvénybe iktattatott, hogy nem csak azon településeken lehet a romántól különböző anyanyelven esküvőt kötni, ahol az illető kisebbség részaránya 20 százalék, vagy ne adj’ isten: meghaladja azt, hanem az ország bármely polgármesteri hivatalában lehet anyanyelven „boldogító igenelni”, ha áll rendelkezésünkre az illető nyelvet ismerő hivatalnok.
Marosvásárhely, a kommunista idők „elrománosítási” törekvései ellenére is magyar jellegű város maradt. A „’89-es forradalom”-nak csúfolt, halálos áldozatokkal is járó médiahack után következett a fekete március, ám Marosvásárhely magyarsága azután is visszatalált önmagára, és saját léptékében, a nem mindig a színmagyar érdekeket támogató helyi, többségi nemzethez tartozó hivatalosságok fondorkodásai ellenére is meg tudta tartani félhivatalos szinten a magyar nyelvet. Lehetett itt magyarul panaszkodni a városházán, magyarul perelni, lehetett itt magyarul esküdni, lehetett itt magyarul válni.
És ezt azért, mert mindig került egy-két olyan magyar(ul is értő) köztisztségviselő, aki megengedte, jobb esetben kérte, hogy „magyarul történjenek” a hivatalos események Bernády által szépített városunkban.
Sajnos, kétséges, hogy a mostani népszámlálás valós képet fog adni a városunk magyar ajkú lakosságának számáról, arányáról, ám ez a törvény olyan, hogy precedensként is hivatkozható, és emiatt elképzelhető, hogy nem csak az evidens magyar jelleggel rendelkező települések, hanem a szórvány is valamivel magyarabbá válik, és több kisebbség, amely ezidáig csak belterjesen, főleg vallási rítusokban élte meg anyanyelvhasználatát, kiléphet vele a legalitás sík mezejére.
Az abszurdumig xenofób hazai törvénykezés mélységeiig megrepedt, amikor törvényerőre emelték azt, hogy immár nem csak a magyar mivoltukat (még?) őrző városokban esküdhetnek magyarul az életüket egymáshoz kapcsolók, hanem akár ott is, ahol esetleg ők lesznek az első magyar család...
Cikkünk azonban nem nyugtázni akarja ezt az örvendetes „nyelvtörténeti” eseményt, hanem ellenkezőleg: riasztani akarja városunk lakóit. Olvassuk csak vissza a tegnapi, hétfői Vezérszót, amelyből kiderül, hogy bizony városunk nem élt annyira magyar kulturális potenciáljával, amennyire az lehetséges lett volna. Ha ez a tendencia folytatódik, a puszta nyelv, az őt érvényre juttató kultúra nélkül csak egy paragrafus marad egy törvénykönyv poros lapjain. Épp ezért szükséges az, hogy a magyar nyelvű esküvőket számtalan magyar nyelvű gyereknevelés, magyar nyelvű iskoláztatás, magyar nyelvű színházlátogatás, magyar nyelvű filmfesztivál, és, miért ne: magyar specifikumú muzsikálás kövesse.
Ismétlem: nem tudjuk, mily görbét fog követni a magyar nép romániai részaránya, és nagyon fontos, ha tudatosan élünk a nyelv élet- és kultúrateremtő képességeivel.