A marosvásárhelyi 2-es számú iskolában kisműsorral egybekötött művészeti vetélkedőt tartott hétvégén a patinás Alma Mater magyar tagozata a Magyar Kultúra Napjának tiszteletére. A pici késést a vakáció okozta, amely ezúttal a hazai tanügyi törvények iránt igazodott – tehát nem feltétlenül magyar kulturális értékek voltak a jogszabály jelzőfényei – ámde annál igazabbra, értelemmel telítettebbre sikerült ez a kis rendezvény.

Ilyen – „és ehhez hasonló” – események láttán el-elgondolkodik az ember.

Tény az, hogy erősen jó dolog, hogy a Magyar Kultúra Napját (amely máskülönben január 22-ére esik, a XIII. Gergely pápa által bevezetett kalendárium rendje szerint) megünnepelhetjük idehaza, az Erdőn Túli területeken is, más ajkú (más világképű...) emberek tenger-tömegétől körbevéve is, örvendetes az, hogy oskoláink falain kívül és belül is hirdethetjük egy nemzethez, egy kultúrához való tartozásunkat.

A 2-es iskola új megnevezése körüli hercehurca szerencsére jogi keretek közé illeszkedhetett, annak ellenére, hogy helyenként és néha-néha a nemzetközileg elfogadott erkölcsi normákat horzsolja az iskola „keresztelőmedencéjében” felvert hullámok taraja.

Ám a helyenként groteszk, helyenként idegesítő, helyenként fájdalmasan megalázó (számunkra!) névadási cirkusz egyáltalán nem csengett még le, ám a szimbolikájában is a magyar múlthoz kapcsolódó tanintézmény a buta politikai viták ellenére magához ölelhette a kisdiákok egyáltalán nem gyerekes lelkesedését, amellyel saját népüket definiáló hajdani, referenciaértékű tények felé fordultak.

Hallván a rendezvényről szóló lelkes beszámolókat, elnézegetvén a családi albumokba került fotókat, minden józan ember (nem csak magyar!!!) fejében megfogamzik a kérdés, éspedig: „– Kinek a jó bánatnak van szüksége arra a névadási cirkuszra, amelynek köszönhetően az iskolában tanuló kisdiákok hónapokig nem tudják, hogy reggeliben elindulván a 2-es számú iskolába, hova is fognak megérkezni... Éspedig Bernádyhoz, vagy pedig, esetleg a közelebbi múlt egyik hazai diktátorának szép emlékezetű udvari költőjének holdudvarába...”.

És mivel nem csak a kisgyerekeknek van szükségük arra, hogy tudják, hogy elindulási céljuk egybe esik-e megérkezésükkel, minden ember komolyan meg kell válogassa, hogy milyen kulturális referenciák felé veszi az útját, és rá kell kérdeznie arra, hogy vajon ezek a (legtöbbször szimbólumokként funkcionáló) objektumok megtartják-e hitelességüket odaérkeztükig...

Minden a Történelem sodrától és az Őt újra- meg újraszabályozó Hatalomtól függ.